S Z E R E T E T B E N   T E S T V É R E M

 

---

Honlap az Emberről. Arról a nagyszerű Emberről, akivel mindig jó találkozni! Aki szívvel-lélekkel gyógyít, aki hittel-tisztelettel tanít és aki őszinte, igaz szeretettel ölel minden találkozásunkkor. Ez a honlap csendes-szerény köszönet mindezért,  a barátságért Krisztától és Pétertől...

 

Mielőtt belekezdenék szent munkámba, meggyógyítani a te teremtményedet, hozzád fohászkodom, a te magasságos székedhez, hogy adj nekem erőt, bátorságot, energiát, hogy munkámat teljes hittel végezhessem, hogy meggazdagodási vágy, valamint a vágy, hogy minél híresebb nevű legyek, ne kápráztassa el szemeimet a helyes út meglátásától. Engedd, hogy felismerjem körülöttem mindazokat, akik tanácsomat jönnek kérni, mint olyan valakitől, aki nem tesz különbséget gazdag barát, vagy embergyűlölő, rossz és jó között. Add, hogy bajban lévő emberben csak az embert láthassam. Ha nálam nagyobb tudású orvosok akarnának engem közelebb hozni éleslátásukhoz, adj nekem erőt, hogy tanulhassak tőlük, mert az orvosi tudománynak nincs határa. Csak az igazság fénye vezéreljen engem, mert a legkisebb engedmény az orvosi tudománytól szörnyű szerencsétlenséget és betegséget hozhat teremtményeidre. A tisztalelkű igazak nem panaszkodnak a rosszra, hanem erősítik az igazságot. Nem panaszkodnak a hitetlenségre, hanem erősítik a Hitet. Nem panaszkodnak a tudatlanságra, hanem fokozzák a Tudást.

Majmonidesz orvosi imája a Ram kódexből - PAPP LAJOS HITVALLÁSA

 

Prof. Dr. Papp Lajos szívsebész

 

Egy szívsebész magántörténete

Barátunk, Prof. Dr. Papp Lajos szívsebész. Bár nemrég letette a szikét, s örökre becsukta maga mögött a műtő ajtaját, úgy érzi, bizonyos dolgokat nem hallgathat el. Dac, harag, hiúság – sorra megfordulnak hasonlóak az ember fejében, ha az utóbbi időben szóba kerül a világhírű professzor neve. Papp Lajos ugyanakkor állítja: nincs szó egyikről sem. Magyarázatképpen elmesélte szakmai élettörténetét. Így talán felfoghatóvá válik a nehezen elfogadható. Talán.

Tény, hogy Papp Lajos nem egykönnyen megfejthető ember, noha soha nem akart semmilyen értelemben jelképpé, ne adj isten, titokzatos idollá válni. Jó szívsebész szeretett volna lenni, s ezért a gyógyításnak és a kutatásnak mindig azonos hangsúlyt adott. A beteg üdve mindenek fölött elvhez híven munkálkodott, így szinte egyszerre volt jelen a betegágynál és a laboratóriumban. Következetesen képviselte ezt a szemléletet, ez adta azt a hajtóerőt, ami egyfelől megbecsülést és nemzetközi hírnevet, másfelől ellenségeket szerzett neki.

( Honlapunk első képén Lajos látható Krisztinával, Kedvesemmel.

2008.október 23-án, Veszprém városában mondott beszédet, a Brusznyai emlékműnél... )

 

A nyugati orvoslás zsákutca

"A tudomány már régen elszakadt ettől a szellemiségtől, a kutatást is jórészt gazdasági érdekek szabják meg. A tudósok cégek fizetett alkalmazottaivá váltak, persze csak rejtve, titokban. Az orvostudományban csakis azokon a területeken volt fejlődés, amelyek eladható terméket állítottak elő. Ezért aztán természetesen óriásit fejlődött a képalkotó diagnosztika, mert az láthatóvá, szinte kézzelfoghatóvá teszi a betegeknek is a panaszok testi okát."

Véleménye ma sem változott, sőt – ha lehet – még élesebben fogalmaz, amikor azt mondja: a nyugati orvoslás zsákutcába jutott, mert a kémiai gyógyítás többet árt, mint használ. Egyenesen gonosztettnek nevezi, ha a beteg embert fölöslegesen terhelik gyógyszerrel az orvosok. Az ő gyógyítói attitűdje már a kezdetekkor is más volt, s ebben támogatókra talált néhány idős, "szinte a kezével is gondolkodó" sebészben.

A fiatal Papp Lajos 1977-ben lépett be a városmajori Szív- és Érsebészeti Klinika kapuján, s 1991-ig dolgozott az intézményben.

Különleges és nagy tudású emberre akadt ott Juhász Nagy Sándor professzor személyében, aki a keringési élettan szakavatottja volt, s aki éppen a kezdő orvos érkezésekor tért haza az Egyesült Államokból. Magyarország igyekezett lépést tartani a fejlettebb világ orvoslásával, ezért már 1977-ben, a nyugati országokkal szinte egy időben, nálunk is végrehajtották az első koszorúérműtétet. Az igazgató, Szabó Zoltán diplomáciai zsenialitását bizonyítja, hogy a hetvenes évek végén kinyitotta az intézmény kapuját, orvosai külföldi tanulmányútra mehettek, s tapasztalataikat itthon kamatoztathatták.

Zokogó orvosok

Sok tehetséges fiatal orvos dolgozik akkor a Városmajorban, amely így a szívsebészet bölcsőjévé válik. Csaknem mindenki itt kezdi, akiből később másutt intézményvezető lesz. A Városmajor valóságos iskolát teremt, 1977-ben már száz nyitott szívműtétet végeznek a klinikán. Papp Lajosnak persze még minden új, ezért mindent elhisz. Azt is, hogy száz betegből legalább tíznek meg kell halnia, mert ez a szívsebészet kockázata. Ám hamarosan kiderült, hogy valami nem stimmel.

"Egy megrázó esemény katartikus állapotba hozott. Szabó Zoltán és a vezetők mindig pénteken állították össze a következő heti műtéti tervet úgy, hogy a halálozás lehetőleg ne haladja meg a tizenhárom-húsz százalékot. Naponta egy műtétet végeztünk, a legkockázatosabb esetet szerdán operáltuk. Akkor éppen egy hatvanéves nőt tettek szerdára, életkora és betegsége miatt nagyon súlyos esetnek számított, kétbillentyűs műtétet kellett végrehajtani a szívén. És mi történt? Minden könnyebb állapotú betegünk meghalt azon a héten, a hatvanéves páciens viszont életben maradt. Emlékszem, ott ültünk Szabó Zoltán apró szobájában, s szó szerint zokogtunk. Én meg csak azt hajtogattam, hogy ez lehetetlen, ez lehetetlen."

Végzetes hiba

Több lehetőség is fölmerült, amikor azon a héten a magas halálozás okát boncolgatták, még a légköri viszonyok is szóba kerültek. Papp Lajos viszont arra gyanakodott, hogy a hibát ők követték el, ezért az okokat mielőbb ki akarta deríteni. Emlékei szerint ez az esemény váltotta ki benne azt a kutatási kényszert, amely attól kezdve mindvégig jellemezte őt. Nem sokat teketóriázott, saját kísérletezésbe kezdett, és 1980 májusában – amikor kutatási eredményeit a gyakorlatban is alkalmazta – a korábbi tizenhárom-húsz százalékos halálozás három százalékra csökkent. Mint Papp Lajos mondja: nevetségesen egyszerű összefüggést ismert föl. A műtétek alatt a testet huszonöt, a szívet három-négy fokra hűtötték úgy, hogy a koszorúérbe hideg káliumoldatot fecskendeztek. A műtéti beavatkozás végeztével megkezdődött a fölmelegítés, és amikor a szív elérte a harminchét fokot, leállították a szív-tüdő gépet. Kiderült: ezzel követték el a sokszor végzetes hibát.

Végleg letette a szikét

Sokak számára érthetetlen dolgot cselekedett Papp Lajos szívsebész nemrég: letette a szikét, s örökre becsukta maga mögött a műtő ajtaját. Pedig százak köszönhetik neki életüket, s ki tudja, döntése miatt ezután hányan veszítik el legdrágább kincsüket.

"A szívműtétek során gyógyszereket használtunk, ami olyan, mint lónak az ostor. A halál általában a szív-tüdő motor leállítása után fél-egy órával következett be, és olyankor mi szívstimuláló szereket adtunk, vagyis elkezdtük a lovat verni. Úgy éreztem, ezzel van a baj, és az igazam bizonyítására állatkísérleteket végeztem. Ezenkívül minden szívoperált beteg dokumentációját földolgoztam, tanulmányoztam az elhunytak kórbonctani leírását, az érsebészeten szívhalállal meghaltak eseteit is. Minden dokumentációt összehasonlítottam, és azt láttam, hogy mindaddig, amíg nem létezett a hűtéses technika, hanem a főütőér leszorításával állították meg a szívműködést, addig megegyeztek a leírások, utána viszont már élesen elkülönültek. Valószínű volt tehát, hogy a gyógyszerezéssel van gond. Igen ám, de hogyan vizsgálhatnám a szív hőmérsékletét a koszorúér érintése, vagyis hőmérő nélkül? Ez volt a legnagyobb kérdés."

Szerencsére nemsokára megérkezett a válasz, mert az orvos kezébe akadt egy cikk az úgynevezett teletermográfról, amellyel az épületek hőveszteségét lehet megfigyelni, ráadásul távolabbról, kamerával. A készülékkel nem csak a házak, az élő szervezetek különböző hőmérsékletű pontjait is föl lehet térképezni, és Papp Lajos addig járt utána, amíg szerzett egy teletermográfot az Akadémiától. Kísérletezni kezdett, és hamarosan nemcsak minőségi változásokat rögzített, hanem a világon elsőként, tudományos közleményben mutatott rá a véráramlás és a hőkibocsátás közötti korrekt matematikai összefüggésre. Ennek ismerete segített megmenteni a haláltól sok későbbi szívműtöttet. A döntő bizonyítékot a kutyakísérletek szolgáltatták, így a szívsebész hamarosan a műtőbe is be tudta vinni a teletermográfot.

"A döbbenetes felfedezésem az volt, hogy amikor harminchét fokosnak mérem a szívet a szokványos módon, vagyis hőmérővel, akkor a szívben még vannak huszonöt fokos területek is. Erre figyelmeztetett a teletermográf. A szívsejtek harmincöt fokon kezdenek úgy-ahogy dolgozni. Megfigyeltem, hogy a szívsejtek a fizikai állapotuk szerint három csoportot alkottak a hűtés utáni visszamelegítéskor. A harminchét fokosak jó kondiban voltak, a harminckét-harmincöt fokosak éppen csak éledeztek, valami funkciót már mutattak. És ott voltak a harminckét fok alattiak, amelyek éltek ugyan, de még semmilyen munkára nem lehetett fogni őket. És mit tettünk mi? Képletesen: megpakoltunk egy szekeret azzal a fölkiáltással, hogy azt három ló húzza majd. És elindítottuk a kocsit. Mivel használtuk az ostort, vagyis az erős kémiai szereket, ezért a kondiban lévő ló majd beleszakadt, úgy húzott, mert az alig élő, fekvő lovat is vonszolnia kellett. Újabb erős csapkodással fölállítottuk a fekvő lovat, de nem húzott, így a másiknak kellett besegítenie, noha ő sem volt még ereje teljében. A leggyengébb ló, amelyiket nem lett volna szabad fölkelteni, természetesen elpusztult, hiszen nem bírta a megpróbáltatást. Már csak két ló maradt, ezeknek a tetemet meg a szekeret is húzniuk kellett. Így idővel a középső paripa is kidőlt, maradt egyetlen ló, amely már két elpusztult társát húzta a szekéren kívül. Csoda, ha előbb-utóbb már ő sem bírta a terhelést? Hát ezért halt meg sok szív nem sokkal a műtét után! Én meg kijelentettem: addig működtessük a szív-tüdő pumpát, ameddig szükséges, és tilos a lovakat verni. Meg kell várni, amíg mindegyik visszanyeri életkedvét, erejét, és ehhez akár órákig is segítenünk kell a pumpával."

A türelem és a kíméletesség tehát bekerült a műtőbe, s azonnal eredményt is hozott. Ezt Papp Lajos azért tartja különösen fontosnak, mert szerinte példázza egész életét. Ez és a hasonló jellegű kutatások messzire vitték az orvos hírét. 1985-ben a Harvardon másfél évig biokémiai és biofizikai kutatásokat végez. Az ott szerzett kutatási eredményeket később beépítheti a magyarországi gyakorlatba, de mielőtt az Egyesült Államokba indul, megírja kandidátusi értekezését.

A dolgozat elkészül, professzora kérésére mégsem adja be. A rangsor nagy úr, és a Papp Lajos előtt járóknak még nem volt tudományos fokozatuk. Így dolgozatát a fiókba teszi, csak tengerentúli útja után veszi elő ismét. Ám másodszor sem adja be a munkát, igaz, ekkor már a saját döntésére. Amerikában annyi tapasztalatot szerzett, annyi kutatási információt gyűjtött, hogy elhatározta: inkább komplex tanulmányt ad le a megírt helyett. Egy évig dolgozott az új kandidatúrán, amelyből végül doktori disszertáció lett. Így átugrott egy tudományos fokozatot, amit addig csak fizikusok, matematikusok tehettek meg, az orvosoknál 1956-tól ilyesmi szinte elképzelhetetlen volt. A doktori disszertációját száz százalékkal védte az Akadémián, 1989-ben. Negyvenegy éves volt akkor.
Ezek után el lehet képzelni a még fiatal nagydoktort, amikor bement a műtőbe, és irányelveket fogalmazott meg. Ő határozta meg, hogy mit szabad, mit tilos, egyáltalában mi a követendő eljárás a szívműtétek során. Száműzött jó néhány korábbi beidegződést is, amelyet persze nem mindenki fogadott kitörő örömmel sem akkor, sem később.

Szakmai előmenetelének egyengetésében két, már említett professzor játszott jelentős szerepet, akikre Papp Lajos ma is mélységes hálával emlékezik. Egyikük tudományos gondolkodásra nevelte, és szellemi támaszt nyújtott neki, a másik pedig engedte saját törvényei szerint dolgozni.

"Juhász Nagy Sándor elfogadott egy taknyos, buta sebészt, amilyen én voltam a kezdetekkor, és lehetőséget adott. De ahhoz, hogy fölfedezéseimet gyakorlattá tehettem a klinikai munkában, szükség volt Szabó Zoltán professzor különleges lelki alkatára is, akinek a magatartását leginkább a szenvtelen megfigyelés és kivárás, az "a-királynőt-megölni-nem-kell-félnetek-jó-lesz" mentalitás jellemezte. A városmajori klinikán a halálozás ugyan zuhanásszerűen csökkent, de én, balga, azt mondtam, hogy még a nulla halálozást is el lehet érni. Ez inspirált a további kutatásokra. Mivel csakis a betegek gyógyításával és a tudománnyal foglalkoztam, nem voltak jelentős konfliktusok az életemben.

Egy kis magyar szívzűr

Sok neve volt az idők során a Szabolcs utcai gyógyintézetnek: az idősebbek még Orvostovábbképző Egyetemként ismerték. Később a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem nevet vette föl az intézmény, amelynek fénye akkor kezdett kopni, amikor az Országos Gyógyintézeti Központ Szabolcs utcai telephelyévé vált, mígnem a tavalyi nagy kórház-átalakítási lázban végül beolvasztották az Állami Egészségügyi Központba, s ezzel nyoma se maradt hajdani ragyogó hírnévnek.

Nyúl a cilinderből

Papp Lajost friss érettségizettként érte az első igazságtalanság. Az orvosegyetemre nem kellett felvételiznie, mert az országos középiskolai tanulmányi versenyen a tizedik helyezést érte el. Politikai okokra hivatkozva azonban a Pécsi Egyetem mégis elutasította jelentkezését. Ekkor 1966-ot írunk, és Papp Lajost az ország összes felsőoktatási intézményéből kizárják. Ma sem tudja igazán az okot, azt mondja, ő nem volt hős, nem lázadt a rend ellen, mégis rásütötték a bélyeget. Később bekerült az orvosira, ragyogó eredménnyel végzett, s már túl volt a városmajori kísérleteken, a Harvardon és a doktori disszertáción is, amikor – immár a demokrácia keretei között – ismét előhúzták a nyulat a cilinderből. Igaz, más oldalról.

Papp Lajos pályafutása a Szabolcs utcában folytatódott, ahol az ország négy szívsebészetének egyike működött. A Szabolcson kívül csak a Tűzoltó utcai gyermekklinikán, az Országos Kardiológiai Intézetben és persze a Városmajorban végeztek szívműtétet, a Debreceni Egyetem valamivel később vette föl ezt a profilt is. Amíg a Városmajor maga volt a béke szigete az akkor negyvenegy éves Papp Lajosnak, a Szabolcs utcai klinikán megkezdődött a politikai felhangoktól sem mentes és jelentős médiaviharokat kavaró pokoljárása.

"Amikor a Szabolcsban megürült a tanszékvezetői állás, többek biztatására megpályáztam. Több forduló után fölterjesztettek Göncz Árpád köztársasági elnökhöz, mert ő írta alá az egyetemi tanári kinevezéseket. Az államelnöknek nincs vétójoga, ezért nem tudja elutasítani a kinevezést, ám újragondolásra visszaadhatja. Ez történt velem is.

Úgy értesültem, a szabad demokraták egyik prominense elment Gönczhöz, és kérte, ne írja alá a kinevezésemet. Arra hivatkozott, hogy korábban tagja voltam az MSZMP-nek. Ez igaz, nem is tagadom, csakhogy az illető nem tudhatta, miért léptem be az állampártba. Érdekes módon az nem zavarta, hogy a riválisom nemcsak párttag volt, hanem a pártvezetésbe is benősült.

Papp végül mégiscsak megkapta a kinevezést, de sokaknak nem tetszett a személye, ráadásul dúlt a pozícióharc az intézményben, ahol hárman pályáztak a pozícióra. Köztük egy idős szívsebészprofesszor, aki úgy érezte, pályafutásának megkoronázása lenne az intézet vezetése. A másik két docens is joggal szeretett volna vezető lenni, így viszont a frissen kinevezett Papp Lajos beosztottaivá váltak.

"Az újságok cikkezni kezdtek rólam, rendkívül gonosz, rosszindulatú írások jelentek meg. Én pedig feldühödtem, hogy már másodszor hurcolnak meg, miközben mindent magamnak köszönhetek."

Végtelen történet

Eleinte nem volt különösebb gond, mert arra számítottak, hogy Papp Lajos ki se jön majd a könyvtárból meg a laboratóriumból. Az a hír járta, hogy "Papp folyton állatkísérleteket végez, szakirodalmat búj vagy ír". Úgy gondolták, hogy ha beengedik a körükbe, legföljebb majd kordában tartják. A szívsebész emlékei szerint nagyon hamar kiderült a műtőben, hogy sem képességben, sem tudásban nincsenek vele egy szinten. És ez nem volt elég, Papp még fölényesen is viselkedett velük.

"Elkövettem a tudásában biztos fiatalember hibáját, amikor szakmailag a földbe döngöltem ezeket az idős professzorokat. Ahelyett, hogy rejtegettem volna a tudásomat, a konferenciákon, kicsit öntelt módon, fájdalmat okoztam nekik, vagyis elvadítottam magamtól a lehetséges partnereimet. Súlyos hibát követtem el ezzel. Mire észbe kaptam, gazdasági konfliktushelyzet alakult ki. A vezetői állást 1991 májusában foglaltam el, és már októberben jött a hideg zuhany: közölték, hogy elfogyott a pénz. Fölkerestem Botos Józsefet, és sikerült is negyvenmillió forintot szereznem a társadalombiztosítástól a szívsebészeti tevékenység folytatására. Az Antall-kormány akkor még tele volt jó szándékkal. Boldog voltam, dolgoztunk, ám januárban ismét közölték: nincs pénz, le kell állni a műtétekkel. Nem hagyott nyugton a dolog, hiszen tudok számolni. Mégis, hogy a fenében fogyhatott el a pénz? Figyelni kezdtem, utánajártam, és pillanatok alatt beleütköztem a korrupcióba."

Papp Lajos gyanúját egy látszólag jelentéktelen ügy is alátámasztotta. A szívbillentyűk, amelyeket beépítettek a betegek szervezetébe, 1992-ig kizárólag Amerikából származtak. Akkor viszont egy olasz cég megkezdte saját fejlesztésű szívbillentyűi gyártását. Ismerték Papp Lajos nemzetközi hírnevét és szakmai tevékenységét, ezért megkeresték, és kérték, hogy mondjon véleményt a billentyűikről. A szívsebésznek három apró ötlete volt. Meg is fogadták a tanácsot, és mindhárom javaslatot beépítették az újabb fejlesztésbe. Nagyon hálásak voltak érte, azt mondták, ha a továbbfejlesztett billentyűvel be tudtak törni a világpiacra, akkor azt részben neki köszönhetik. Papp több lehetőség közül is választhatott volna, egyik vonzóbb volt, mint a másik. Ehelyett csak annyit kért az olaszoktól, hogy a billentyűket gyári áron szerezhesse be tőlük.

Nem kellett az olcsóbb

"Sikerült az árat a kétharmadára csökkentenem. Kiváló billentyűk voltak ezek, remekül szolgálták a betegeket, így gyorsan osztottam-szoroztam. Mivel adott keretem volt az eszközökre, úgy kalkuláltam, hogy három billentyű árán egy negyedik műtétet is el tudunk végezni. Ezt büszkén és boldogan közöltem az egyetem gazdasági vezetésével. Mindent följegyeztem, minden dokumentumot eltettem, vagy, ahogy mondani szokás, mindent lepapíroztam. De hamarosan vérszemet kaptam: arra gondoltam, ha billentyűkkel ezt sikerült elérni, akkor a pacemakereknél és más szívsebészeti anyagoknál is ugyanígy fogok eljárni. Legnagyobb örömömre mindenhol húsz-negyven százalékos árcsökkenést sikerült elérnem. Ezeket is dokumentáltam. Aztán olyasmi történt, amire a legvadabb álmomban sem gondoltam. Megrendeltem az eszközöket, ám a számlákból kiderült, hogy azokat teljes áron szállították le. Ha tetszett, ha nem, tudomásul kellett vennem, hogy az általam vezetett intézményben dühöng a korrupció."

Egy kis magyar szívzűr

Kevés megrázóbb dolog lehet annál, mint amikor az ember rádöbben: ellenfeleivel szemben ugyanolyan harcmodort alkalmaz, mint amilyenekkel őt akarják megsemmisíteni. Papp Lajos erre csak később jött rá a Szabolcs utcai klinikán történtekkel kapcsolatban, amikor a pénzügyi visszaéléseket sajátos eljárással próbálta leleplezni. "Ugyanolyan gyarló módszereket használtam, mint ők, akik csőbe akartak húzni" – mondogatja ma is. És sem a vele szemben elkövetett aljasságoktól, sem saját lelkiismeretének hangjaitól nem képes szabadulni.

Korrupció és fenyegetés

De mi is történt valójában? Amikor 1992-ben a szívsebészprofesszor rájött, hogy a műtétekhez használt eszközöket a megbeszélt árnál jóval magasabb összegért vásárolta a klinika külföldről, nyomozásba kezdett. Mint mondja: lassacskán fejtegette a szálakat, folyton lesben állt, titokban magnófelvételeken rögzítette a munkatársaival folytatott beszélgetéseit, minden följegyzésről másolatot készített, és saját védelmében még egy bécsi bankszámlát is nyitott, hogy figyelhesse a pénzmozgást. Egyszóval: az életeket mentő szívsebész szívfájdalom nélkül alkalmazott nem igazán szokványos módszereket. Mindenesetre le is leplezett egy komolyabb korrupciós ügyet, amelyről pontosan tudta, hogy egyrészt zűrös, másrészt gyanította, hogy folytatása is lesz. Vészjósló sejtelmei beigazolódtak, mert egy napon meglehetősen érdekes telefonhívást kapott. A hang azt mondta: "Hagyd abba, vagy kicsinálunk!" Papp Lajos inkább megdöbbent, mintsem megijedt. Nem gondolhatta, hogy a telefonáló fenyegetése mögött véresen komoly szándék áll.

"A telefonhívást követően tudományos kongresszust tartottunk a klinikán, ahol kitálaltam a történteket, a korrupciós ügyet. Közöltem azt is, hogy engem nem lehet megfélemlíteni, ezt mindenki vegye tudomásul. A magam részéről lezártnak tekintettem az ügynek ezt a részét, és nem gyanakodtam arra, hogy a fenyegetést néhány nap múlva be is váltja a telefonáló, vagy az, aki irányította őt. Nem sokkal később, november elsején éppen hazaértem, és megdöbbenve láttam, hogy nyitva van a bérház kapuja. Vártam a liftet, és hirtelen úgy éreztem, mintha valaki óvatosan mögém osont volna. Megfordultam, hogy szembe nézzek vele, de abban a pillanatban óriási ütés érte az arcomat. Én sem vagyok apró termetű, de a két férfi, mert akkor már láttam, hogy ketten vannak, toronyként magasodott fölém. Valami villant az egyiknek a kezében, s már meg is pengézték az arcomat. Fölfelé próbáltam menekülni a lépcsőn, de utolértek, a földre tepertek, és szó szerint ájultra vertek. Kiesett egy tucat fogam, eltört a szegycsontom, péppé zúzódtak a veséim."

Ájulttá vert orvos

Papp Lajos nem emlékszik, hogyan került a baleseti intézetbe, arra viszont igen, hogy a finoman szólva is a különös történetnek ott sem lett vége. Már a beérkezését követő fél óra múlva megjelent egy magasabb rangú rendőr. A szívsebész látta, amint félrehívja az őt vizsgáló ügyeletes orvost, valamit magyaráz neki. A kivizsgálás ekkor lelassult, a beteg Papp Lajost pedig egy kórteremben helyezték el, ahol szinte azonnal két másik rendőr is megjelent. A másnap reggel már nagyon is emlékezetes, és mély nyomot hagyott a szívsebészben.

"A hivatalos vizit előtt bejött hozzám a baleseti intézet igazgató professzora. Rám nézett, és valami nagyon furcsát kérdezett: mondd, Lajos, hát mibe keveredtél? Mondtam, hogy nem keveredtem semmibe, ellenben lelepleztem a korrupciót, és neki is elmeséltem az egész történetet, egészen a brutális támadásig. Kiderült, hogy miért tette föl a fura kérdést. A Szabolcs utcában már reggel futótűzként terjedt a hír, miszerint Papp Lajos professzor megverette saját magát. Nem hittem a fülemnek, azt gondoltam, rögtön megáll az eszem. Az intézetből saját felelősségemre távoztam, és a János kórház felé vettem az irányt, hogy újabb látleletet vetessek a sérüléseimről. A zárójelentésemen ugyanis sem a fogaim, sem pedig a csontjaim törése nem szerepelt."

Fölépülése után a professzor visszatért munkahelyére, s attól a naptól kezdve egyre világosabban látta, hogy a menekülő egér szerepét kapta egy olyan forgatókönyvben, amelyet addig csak a kémfilmek, vagy Hitchcock alkotásaiból ismerhetett a hétköznapi ember. Fölismerte például, hogy ki irányítja a felé nyúló segítő kezeket, észrevette a lehallgató készülékeket a szobájában. Ezekből ráadásul három is volt, Papp Lajos szerint három különböző társaság helyezte el őket. A professzor fölvette a kesztyűt, kis cédulákon kezdett érintkezni bizalmasaival, hangosan pedig csak azt mondta el, amiről úgy gondolta, hogy örömmel fogadja a lehallgató. A játék szinte élvezetessé kezdett válni, az viszont nem, hogy kis idő múlva a családja is megkapta az első fenyegetést.

Hivatalosan is kikészítve

Aztán jött a hivatalos "kicsinálás", Papp Lajost 1993-ban felfüggesztették állásából. "Azt mondták, ellehetetlenítettem a munkát a klinikán, és nem megfelelően bántam a munkatársaimmal. Tény, hogy szinte mindenki betegállományba vonult, azzal demonstrált ellenem. Arra is hivatkoztak, hogy túlságosan maximalista vagyok, amiben persze van igazság. Egy rövidebb kellemetlen időszak után visszavettek az intézetbe, de a kedélyek nem nyugodtak, például nem tértek vissza az altatóorvosok. Szóval csapdába kerültem, mert szakszemélyzet nélkül nem lehet műteni. Nem tehettem mást, kívülről szereztem néhány szakembert, hogy a betegeket meg tudjuk operálni. Nagyon vegyes érzelmeim fűződnek ehhez az időszakhoz, sok fölösleges bonyodalmat kellett átélnem, és el kellett szenvednem a fizikai sérelmeket is. Tanultam belőle. Ma már tudom, hogy nem lett volna szabad harcolnom a gonosz ellen, mert az ember olyankor óhatatlanul is alantas módszereket alkalmaz. Azokkal pedig nem lehet a gonosz ellen győzni."

A Szabolcs utcai események után, 1994-ben a professzor Zalaegerszegen folytatta életmentő munkáját, és ugyanebben az évben Pécs szocialista országgyűlési képviselője, Toller László szorgalmazni kezdte, hogy az ottani egyetem 3,6 milliárd forint beruházással létrehozhassa kardiológiai és szívsebészeti központját. Papp Lajos saját bevallása szerint sokat köszönhet Toller Lászlónak, aki végül is kijárta a pénzt, és mindig tisztességes volt vele. 1996-ban megépült a pécsi egyetem szívsebészeti centruma. Szó szerint könyörögtek Papp Lajosnak, hogy munkájával segítse ki a bajba jutott Pécsi Orvostudományi Egyetemet. Ő szinte elfogadhatatlan feltételeket diktált, de Bauer Miklós rektor mindegyiket teljesítette.

Nemsokára azonban újabb nehézséggel találja szembe magát a professzor, miután a szocialista–szabad demokrata kormány bejelenti pénzügyi megszorító intézkedéseit, a Bokros-csomagot.

Gyilkos ajándék

A fővárosi Szabolcs utcai klinikán töltött viharos évek során Papp Lajos a fizikai atrocitás finomabb változatát is megismerte. Ám ma is borzongva emlékszik arra az ajándékra, amelyet egyik beosztottja nyújtott át neki. Nagy valószínűséggel az ajándékozó sem tudta, mit rejt a kis gömbökből álló, rózsafüzérre hasonlító nyaklánc néhány szeme.

"Nem tettem a nyakamba a láncot, de magamnál tartottam. Néhány nap után furcsán kezdtem érezni magamat, szinte napról napra fogyott az életerőm, egyre nehezebb volt koncentrálnom is. Fizikailag legyengültem, mintha valami furcsa betegség kerített volna hatalmába. Nem értettem, mi történik, mígnem egy este a tenyerembe vettem a láncot. Morzsolgatni kezdtem a kis, üreges gömböket, és éreztem, hogy egyik-másik nem mozdítható. Kíváncsi lettem, mi van bennük, ezért éjjel egy óra körül elmentem a szüleimhez, és csípőfogóval fölbontottam a három különösen viselkedő gömböt. Mindhárom valamilyen folyadékot, szagot és párát bocsátott ki magából. Édesanyám, aki hozzáért a gömbökhöz, két hétig szó szerint nem tudott lábra állni. Akkor már túl voltam a brutális megveretésemen, de rá kellett döbbennem, hogy nincs vége a megfélemlítésemnek, valaki vagy valakik nem adják föl az ellenem indított harcot."

Papp Lajos a folytatásra is úgy emlékezik, akárha tegnap történt volna. Mint mondja: az elhallgattatására irányuló kísérlet autós követésekkel, országúti "leszorítósdival" folytatódott. Egy éjszakai út során az árok szelíd hajlata mentette meg a haláltól, abba hajtott bele, amikor az üres országúton egy szemből érkező dupla török kamion áttért az ő oldalára. Papp Lajos hiába dudált, villogott, a másik egyre csak közelített. Ha a professzor nem rántja el a kormányt, vagy ha mélyebb az árok, szörnyethalt volna. Ha ezeket az eseményeket bárkinek elmeséli, azzal igazolja azt az időközben már róla elterjesztett véleményt, hogy üldöztetéses téveszmében szenved.

Az országúti eset jelképesnek is mondható, a szívsebészt egyszerűen kiüldözték a fővárosból.

Két város közt

Az indulatok akkor csitultak, amikor Zalaegerszegen folytatta a gyógyítást, majd – ezzel párhuzamosan – megkezdte építő munkáját az egymillió dél-dunántúli polgár komplex szívgyógyászati ellátásán Pécsett. A város orvosegyetemén 1996-ban indult meg a szívsebészet, közben pedig 3,6 milliárd forintos beruházással folyt az új kardiológiai és szívsebészeti központ létrehozása.

A Bokros-csomag bejelentését követően a kormány ellenőrző bizottságot küldött az egyetemre, s egyedül az akkor még "kívülálló" Papp Lajos vállalkozott arra, hogy a rektor kérésére úgynevezett megvalósítási tanulmányt írjon a leendő központ működéséről. Az 1997-es, 1998-as esztendőt ingázással töltötte Zalaegerszeg és Pécs között, hogy egyik helyütt se maradjanak ellátatlanul a szívbetegek. Időközben kinevezték a pécsi egyetem rendes tanárának. A központ alapkövét 1997 májusában tették le, s a professzor júliusban értékelte az egyetemen, illetve a Magyarországon folyó szívsebészeti ellátás közfinanszírozásának helyzetét.

"Láttam, hogy megoldatlan a szívsebészet finanszírozása Magyarországon. Egy akkori friss kimutatás szerint a szívsebészeti adósságállomány országos szinten megközelítette az 1,2 milliárd forintot, Pécsett a százmillió forintot. Az, hogy Pécs is belépett ebbe az ellátási formába, óriási feszültséget és indulatokat gerjesztett. Reményünk sem volt arra, hogy egyetemi szinten oldjuk meg gondjainkat, hiszen minden nyitott szívműtét 450 ezer forint hiányt termelt az intézménynek, miközben a beavatkozások finanszírozása az Országos Kardiológiai Intézetben végzett hasonló műtétekének a felét sem érte el, és ők sem a teljes költséget kapták. Közöltem, hogy a problémákat csakis az intézmények közötti összefogással, közös föllépéssel lehet orvosolni."

Papp Lajos részletesen kidolgozta a régió ellátásához szükséges irányelveket, meghatározta a szükséges kapacitásokat, ágyszámot, az optimális orvosi és szakdolgozói létszámot, a gondozási háttér kritériumait. És az Egészségügyi Világszervezet ajánlásait is összehangolta a helyi adottságokkal. Azt is mondhatnánk: komplett régiós népegészségügyi programot dolgozott ki, amelynek köszönhetően később – amikor a vezetése alatt már működött a klinika – az egyetemtől legtávolabb lévő kis faluból is legföljebb két óra múlva gondozásba vették a gyanús tünetekről panaszkodó betegeket. A halálozás olyan szintre csökkent a régióban, amellyel csak a gazdaságilag legfejlettebb országok dicsekedhetnek.

A kardiológiai és szívsebészeti centrum építését azonban bonyolította, hogy a beruházáshoz szükséges, korábban meghatározott összeg egyrészt nem követte az inflációt, másrészt kiderült, hogy a pénzt nemcsak a központ, hanem más részlegek, szervezeti egységek létrehozására is fordították. A gyógyítás miatt keletkező adósság pedig egyre csak duzzadt. Zalaegerszegen azonban, ahol minden rendelkezésre állt, 1997 végén az akkori hatalom mégis leállította a műtéteket.

Éhező professzor

Ugyanebben az időben Papp Lajos megbízást kapott a rektortól, hogy – a szakmai tervezés után – a pécsi kardiológiai és szívsebészeti regionális centrum szervezésének, vezetésének a feladatait is lássa el. A professzor eleget tett a fölkérésnek, de csakhamar belső lelki konfliktusba keveredett.

"Ez a megbízás, valamint a betegeknek tett, de önhibánkon kívül nem tartható műtéti ígéretek súlyos erkölcsi teherként nehezedtek rám. Láttam, hogy sem a betegeket, sem pedig az intézményeket nem tudjuk megvédeni az anyagi és az életet veszélyeztető helyzetekről. Ezért decemberben sajátos eszközt választottam tiltakozásom kifejezésére: megtagadtam magamtól az ételt, csak vizet ittam.

Tudtam, hogy cserbenhagyott betegeim körülbelül addig élhetnek, amíg én az éhezéssel. Így vállaltam sorsközösséget a nálunk, illetve az ország bármely intézetében ellátatlanul maradt, ezért életveszélybe került betegekkel. Egyúttal nyilatkozatot tettem, hogy mindaddig folytatom az éhezést, amíg nem teljesítik követeléseimet, hogy az állam jogszabályban vállaljon kötelezettséget a szívműtétek valós költségének biztosítására, és pótlólagosan térítse meg a hiányt a műtéteket végző intézményeknek."

A nyilatkozatot a hatalom politikai akciónak minősítette, és – saját természetéből adódóan – annak megfelelően reagált rá. Az ügy jelentős sajtónyilvánosságot kapott, a szaktárca olyan bejelentést is tett, hogy a Papp Lajos éhségsztrájkja által kikényszerített többletfinanszírozást az épülő pécsi központ kereteiből veszik majd el. A Szabolcs utcában szerzett rossz tapasztalatok, valamint a politikával szembeni harc miatt Papp Lajos úgy döntött, hogy nem hozza kínos helyzetbe tanártársait, ezért csak akkor marad az egyetemen, ha továbbra is élvezheti támogatásukat. Erről akart meggyőződni, amikor – politikai kifejezéssel élve – bizalmatlansági indítványt terjesztett be önmaga ellen. Élete egyik legszebb karácsonyi ajándékának tartja, hogy 1997 decemberében a titkosan szavazó professzorok csaknem mindegyike a támogatásáról biztosította. Ennek nyomán Bellyei Árpád rektor megerősítette a korábbi megbízólevélben foglaltakat.

A szívsebészet finanszírozása – praktikusan a Papp Lajos éhségsztrájkját követő politikai nyomásra – jelentősen javult, 1998 második negyedévétől a tárca és az OEP extrafinanszírozást is adott a szívműtétekhez használt speciális anyagok fedezésére. A szívgyógyászati klinika épülete 1999-ben készült el, a szalag átvágására már nem Horn Gyulát, hanem Orbán Viktort várták. A kormányváltás azonban újabb, sajátos gondokat okozott a pécsi klinikának.

A klinika alapkövét 1997-ben tették le, de ahhoz, hogy be is fejezhessék, hiányzott 1,6 milliárd forint. Valahonnan pénzt kellett szerezni, mert ha így kezdték volna el a működést, akkor az első pillanattól kezdve folyamatosan óriási veszteséget termelt volna az intézmény. Nem volt ugyanis műszer, kubatúra. Papp Lajos azt ecsetelte Bellyei Árpád rektornak, hogy nincs annál nagyobb bűn, mint hogy fölépül egy intézet, amelynek az épülete elméletileg alkalmas magas szintű orvosi ellátásra, ám gép és műszer nélkül mégsem lehet ott gyógyítani.

Kamionok érkeztek
Igen ám, de az egyetemnek nem volt pénze, sőt tulajdona sem – hiszen csak kezelője volt az állami vagyonnak –, így nem vehetett föl banki kölcsönt, nem köthetett önállóan szerződést, ahhoz kormány-hozzájárulásra volt szüksége. A szóban forgó időszakban Gógl Árpád volt az egészségügyi miniszter, akit – jó kapcsolatuk révén – sikerült meggyőznie Bellyei Árpád rektornak, hogy az egyetemnek milyen nagy szüksége van kölcsönre. Csakhogy a Fidesz-kormány sem tudott egy összegben 1,6 milliárd forintot kivenni az államkincstárból a beruházásra.

Ezért Bellyei és Gógl végül is abban állapodott meg, hogy minden évben az esedékes részlettörlesztést a kormány biztosítja majd az egyetemnek. Akkor még nem lehetett sejteni, hogy Gógl Árpád nemsokára beadja lemondását. A klinika fölavatásán még ott volt, és természetesen ő vágta át a szalagot. Ám arról, hogy valójában hogyan kerültek oda a műszerek, a miniszter nem sokat tudhatott.

A fiatalok összefogtak
"A minisztert augusztus 20-ra vártuk, akkor volt esedékes a klinika avatója. Ehhez képest az egyetem gazdasági főigazgatója szabadságra ment, magunkra hagyott bennünket. Augusztus 17-én még egyetlen műszerünk sem volt, csak 18-án érkezett meg több tucat kamion a felszereléssel. Munkást azonban senki nem adott, ezért minden orvos és nővér két nap, két éjjel azon dolgozott, hogy a nagy napon a helyén legyen minden, hadd lássa a miniszter is. Gyakorlatilag csak mi tudtuk, hogy Potemkin-kórházat rendeztünk be, mert a gépek nem voltak bekötve, »süketen« álltak a termekben, hogy a sajtó is láthassa a műszerparkot. Végül is üzembe helyeztük a műszereket, de még mindig nem tudtunk gyógyítani, mert nem volt kellő számú nővér."

Papp Lajosék arra számítottak, hogy a frissen végzett nővérek közül az egyetemi főnővér segítségével több munkatársat is szerezhetnek, de a főnővér nem segített. A helyzetet nehezítette, hogy nem tudtak több fizetést adni, ráadásul a másutt dolgozó nővérek azt sem tudták, hogy mit kezdjenek a szívgyógyászatban használatos, rendkívül bonyolult, általuk addig még nem ismert műszerekkel, így tartottak a zömében komputer vezérelte, bonyolult gépektől. Papp professzornak – mint minden vészhelyzetben – újszerű ötlete támadt: összehívta a fiatal, még könnyen tanuló, ambiciózus nővéreket és a számítógépes rendszert jól ismerő orvostanhallgatókat, s rábeszélte őket: tanítsák egymást. A nővérek mellett a medikusok megismerték a betegápolás fortélyait, az orvostanhallgatók pedig betanították a szakdolgozókat a gépek használatára, s ezért nővéri fizetést is kaptak. Ez a megoldás nemsokára tömeges érdeklődést vonzott, így a szívgyógyászati klinika személyzetét lassan föltöltötték. Csatlakoztak azok a szakdolgozók is, akiket a kisebb kórházakban akkor már érzékelhető elbocsátási hullám utolért.

Két lényeges momentum is szót érdemel 2000-ből: egyrészt már teljes kapacitással működött a klinika, másrészt Mikola István foglalta el az időközben lemondott Gógl Árpád miniszteri székét. Ekkor jött a hideg zuhany: a tárca közölte, nincs pénze az esedékes törlesztőrészlet rendezésére. Nem volt mit tenni, Papp Lajos a Fidesz akkori elnökéhez, Kövér Lászlóhoz fordult.

"Kövér László nem egészen értette, mi köze ehhez az ügyhöz. Ám mivel ismertem őt, igen kemény hangon elmondtam a véleményemet, hogy micsoda dolog ígéretet tenni, később meg visszatáncolni. Kövér, becsületére legyen mondva, pártelnökként elérte, hogy elküldjék a 2001-es részletet."

Papp Lajos többször is hangoztatta, nincs értelme, hogy a szívgyógyászati klinika igazgatója legyen, ha a gazdálkodási nehézségek miatt nem tud gyógyítani. Akkor inkább lemond vezetői posztjáról. A kijelentés nyomán Szili Katalin, az MSZP elnökhelyettese elhatározásra jutott. A politikus 2001-ben meglátogatta az intézményt, s megígérte, hogy az MSZP segít az intézmény nehézségein, mi több, ha ők kerülnek hatalomra, a teljes törlesztőrészletet rendezik. Ám a parlamenti választások után már egyetlen fillér sem érkezett az MSZP–SZDSZ-koalíciótól. Mindenki arra várt, hogy Papp Lajos – ahogy korábban – ismét fölkerekedik, számon kér, és veri a megfelelő asztalt. A professzor azonban nem ezt a taktikát választotta.

Vérrel, verejtékkel
"Azt mondtam a munkatársaimnak: gyerekek, nem jajveszékelünk, hanem megtermeljük magunk a pénzt. Tudtam ugyanis, hogy nincsenek esélyeim az MSZP-nél. Ezért aztán nem mentem kilincselni, asztalt verni, hanem azt mondtam: legyünk csöndben, s dolgozzunk többet, jobban. Szerintem az volt igazán botrányos, hogy a gazdasági igazgató folyamatosan azt a valótlan hírt terjesztette házon belül: a szívgyógyászati klinika kölcsöntörlesztése az egyetem gazdasági bajainak okozója. Minden dokumentum azt igazolta, hogy a klinika mindig kifizette a kölcsönt abból, amit megtermelt. A közfinanszírozás ugyanis több súlyos, illetve hosszan tartó kezelésre volt beállítva, de mi a minimálisra csökkentettük az ilyen eseteket. Ezzel elsősorban a betegek jártak jól, mi pedig ügyesen tudtunk gazdálkodni, amikor már kialakult a végleges struktúra, és zavartalanul működtek a szakmai programjaink. Ezt azért lényeges kiemelni, mert a kölcsöntörlesztésünk 2007-ben lejárt ugyan, ám mégis megkétszereződött az egyetem adóssága. Márpedig ezt már a retorika szintjén sem lehetett a szívgyógyászatra fogni. Mi több, a rektor is elismerte nemrég, hogy a klinika annak idején kifizette a számláját. Éjt nappallá téve dolgoztunk, bérköltségünk hat éven át a huszonegy százalékot sem érte el. Gyakorlatilag a munkatársaim vérén, verejtékén értük el gyógyítói és gazdasági eredményeinket."

A betegek összetétele akkor változott meg számottevően amikor tavaly csaknem félmillió embert csatoltak az egyetem ellátási körzetéhez. Ez azt eredményezte, hogy többszörösére nőtt az akut, ezért költséges ellátást igénylő esetek száma. Ezzel egy időben korlátozták azonban a közfinanszírozott gyógyítói tevékenységet, ami egymilliárd forinttal csökkentette az intézmény OEP-bevételét. Bűnbaknak változatlanul Papp Lajost kiáltották ki. A bűnbakképzés képlete egyszerű, akárcsak a professzor igazsága.

Talán volt valami sorsszerű abban, hogy a ragyogó budapesti indulás, majd a későbbi gáncsoskodások után végül Pécsre került Papp Lajos szívsebész. Ha nem így történt volna, talán ma nem emlegethetnénk azt a szakmai programot, amellyel a professzor egy óriási betegcsoporton bizonyíthatta: jó szervezéssel és nagy tudással megelőzhető a szívhalál.

Magyarországon is népbetegségként tartják számon a szív- és érrendszeri problémákat, és ma is sok helyütt az a nézet, hogy ezeket a betegségeket a modern élet, a civilizáció "termeli ki". Papp Lajos soha nem osztotta ezt a vélekedést, mert a megbetegedés tüneteit, például a mellkasi fájdalmat, több ezer éve ugyanúgy írják le a tanúk. Egy régészeti lelet is a professzor véleményét igazolta. Egy kínai császárleány Kr. e. 2500 körüli időből származó múmiája – amelyet az úgynevezett nedves konzerválás őrzött meg romlatlanul az utókornak – azt bizonyította, hogy a körülbelül ötvenéves hölgy halálát a koszorúér elmeszesedése, akut szívinfarktus okozta, gyomrában pedig jelentős mennyiségű húst és puffasztó ételeket találtak. A szívsebész szerint a modern kor csak annyiban játszik szerepet a szív- és érrendszeri megbetegedések gyakoriságában, hogy az emberek hosszabb élettartama miatt, mind többen néznek szembe a betegséggel.

Test és lélek
A szívsebész Pécsett kidolgozott szakmai programja a megelőzést, illetve az életveszély mielőbbi elhárítását célozta. Persze minden program annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Együttműködő partnerek, felkészültség és jó szándék nélkül neki sem sikerült volna szó szerint világraszóló eredményeket elérnie. Minden együtt volt tehát: korszerű gép- és műszerpark meg az elkötelezett gyógyítók. Papp Lajos célja az volt, hogy csökkentsék a szív- és érrendszeri megbetegedések gyakoriságát, illetve megmentsék a már beteg emberek életét a szívcentrumhoz tartozó egymilliós, később csaknem másfél milliós ellátási területen. S bár szíve szerint a finn népegészségügyi rendszert állította volna itthon példaként, tisztában volt a hazai realitásokkal, mindazzal, ami ennek útját állta.

A finnek harminc évvel korábban kidolgozták a pártoktól független nemzetstratégiájukat, amelynek középpontjába az elsődleges megelőzést állították.
Elhatározták, mindent megtesznek azért, hogy a szív-érrendszeri betegségeket a lehető legkésőbbi életkorra tolják ki, senki se találkozzon ezzel a problémával hetven-nyolcvan éves kora előtt.
Programjuk egyik pillére az egészséges életmód társadalmi szintű elterjesztése volt. A táplálkozásban a növények dominanciájára, az égetett szesz fogyasztásának visszaszorítására helyezték a hangsúlyt. A finn állam azóta is jelentős összeggel támogatja az egészséges élelmiszereket, ezért azokat olcsón lehet megvásárolni. Az állam minden polgárának ingyenesen biztosítja a rendszeres testmozgás lehetőségét. A finnek nemcsak a test, hanem a lélek egészségét is meghirdették: részben a tanügy segítségével erősítik a nemzeti önbecsülést, a nemzettudatot. Mindennek köszönhetően Finnország most az utolsó előtti helyen áll a szív- és érrendszeri megbetegedések gyakoriságának nemzetközi listáján. A lista élén csak azért nem Magyarország található, mert időközben Oroszország és Ukrajna is bekerült az összehasonlításba, és ott valamivel rosszabb a helyzet, mint hazánkban.

A magyar csoda
Papp Lajos tisztában volt azzal, hogy nálunk nem lehet szó elsődleges prevencióról, mert ahhoz nincs politikai egyetértés.

"Célom éppen ezért a másodlagos megelőzés, a szívhalál kivédése volt. Mivel a szívinfarktus nem a semmiből csap le, hanem jól érzékelhető előjelei vannak, azokra kellett koncentrálnunk. Ez a munka hasonló, mint a szeizmográfusoké, akik a felszín alatti rétegek apró rezgéseiből képesek következtetni a vulkánkitörésre, csak az idejét nem tudják megmondani. Mivel az idő kulcskérdés a szívhalálnál, ezért állandó készenlétben kell lennünk. A munkacsoportot a szívgyógyászat minden területét jól ismerő, nagy tudású emberekből állítottam össze. Sikerült hazahívnom az Egyesült Államokból Simor Tamás docenst, a képalkotó diagnosztika elismert kutatóját, és csatlakozott hozzánk Cziráki Attila, a kísérletes orvostudomány és a klinikai gyógyszerészettudomány neves szakértője, illetve Horváth Iván, a szívinfarktus időbeni lefolyásának modellálásában élenjáró kutató orvos is. Szembementünk a világgal, mert azt állítottuk, hogy a szívinfarktus első tüneteinek észlelésétől a beavatkozásig csupán két óra áll rendelkezésre. Ehhez úgy kellett megszervezni Somogy, Baranya és Tolna megye ellátását minden szinten, hogy a beteg időben beérjen a klinikára. Kiképeztük tehát mindhárom megye összes szívgyógyászát, hogy a mi felfogásunk szerint kezeljék a betegeket, ők pedig saját asszisztenseiknek adták tovább a tudnivalókat. Összefogtunk a mentőkkel, meggyőztük őket, hogy kétkedés nélkül teljesítsék a szakmai programot, és fölkészítettük a háziorvosokat is."

Az előkészítő munka csaknem három évig tartott, és ennek nyomán tudott a pécsi szívcentrum teljes kapacitással elindulni 2000-ben. Papp Lajos ma is büszke az összes résztvevőre, akik nyolc év alatt napi huszonnégy órás készenlétet vállaltak a betegek védelmében. Mint mondja, ilyen pontos és fegyelmezett munkarend a világon sehol nem működött. Jöttek is mindenhonnan megfigyelni a rendszert, vagy ahogyan ők mondták: a magyar szívgyógyászati csodát. Hasonló programot 2003-ban vezettek be a nálunknál fejlettebb országokban. Papp Lajosék évekkel megelőztek mindenkit.

 

 

"Amikor a beteget elindították a helyszínről, riadólánc segítségével értesítettek bennünket. Mi már teljes stábbal vártuk a szívinfarktus tüneteivel érkező embert. Minden feltételt úgy alakítottunk, hogy nálunk egyetlen perc időveszteség se legyen. Minden gyógyító, professzortól a műtőssegédig, tudása legjavát adta az összes esetben. Minden beteg egyenlő eséllyel jutott be hozzánk, ezért föl lehetett venni a harcot a sokat emlegetett hálapénz ellen.
Senkinek nem volt szüksége rá, hogy a jobb, emberibb ellátás reményében borítékot csúsztasson a zsebünkbe."

Minden esetet dokumentáltak, részben a számítógépek naplózása révén. Az egyiket most közöljük is, hogy érzékeltessük a program lényegét

.

Délután négy óra: Kaposvár egyik áruházában rosszul lett, majd összeesett egy középkorú férfi. A jelenlévők mentőt hívtak, a kocsi négy perc múlva a helyszínre érkezett. A mentőtiszt EKG-vizsgálatot végzett, és figyelte azt a három-négy markáns jelet, amelyet a pécsi professzortól tanult. A tiszt perceken belül értesítette a megyei szakfőorvost, aki bizalmi alapon elhitte az egyébként nem orvos végzettségű mentőtisztnek, hogy szívinfarktus fenyegeti a férfit.
Pécs azonban messze van, így a tiszt a légi mentést hívta, és elindult a beteggel a leszállópályához. Az értesítést követő tizedik percben a helikopter fölszállt a beteggel, és Pécs felé vette az irányt. Közben a gyógyítók teljes készültségben várták a beteget, aki a rosszulléte utáni huszonnyolcadik percben megérkezett a klinikára. A harmincegyedik percben a műtőbe tolták, és hét perc múlva az orvosok elhárították az életveszélyt. A férfi három nap múlva távozott a klinikáról, a negyedik napon munkába állt, és ma is jól érzi magát. A betegre fordított társadalmi kiadás – a benzintől kezdve a műszerek használatán át az ápolónő béréig – nem érte el a nyolcszázezer forintot, ellenben sokkal több pénzt hozott azzal, hogy a férfi azóta is egészséges, dolgozik és eltartja családját.

Megindultak a támadások
Az eredmények dacára – vagy talán éppen azért – többen is kritizálták a Papp Lajos vezette szívcentrumot. A professzor szerint az, hogy a klinika kölcsöntörlesztését és az egész intézmény rossz gazdasági helyzetét összefüggésbe hozták, csak ürügy volt a támadásra, az idő őt igazolta. Ráadásul olyanok is akadtak bőven, akikben a szép új épület, a makulátlanul öltöző orvosok, no meg a betegek szeretete láttán irigység támadt. Papp Lajos ugyanis minden férfi munkatársától megkövetelte a nyakkendő viselését, a nőktől a szolid eleganciát. És lelkükre kötötte: hibázni szabad, de aki a beteghez rosszul szól, az másnap már ne is menjen dolgozni. Ma is úgy tartja: a gyógyítás szent dolog, mert a teremtés legnagyszerűbb lényét kell megmenteni.

 

TISZTELETTEL ÉS SZERETETTEL GONDOLUNK RÁD, LAJOS!