S Z E R E T E T B E N   T E S T V É R E M

A szívet és a társadalmat is gyógyítani kell

Papp Lajos professzor lemondott a háborúról, de nem mondott le az igazságról

Papp Lajos professzorral beszélgetünk a pécsi Szívgyógyászati Klinikán, amely Európa egyik legkorszerűbb intézménye, Magyarországon pedig egyedülálló abból a szempontból, hogy a szívsebészet mellett a klasszikus szívgyógyászat más területeit is művelik.

Önt a múltban konfliktusos személyiségként tette ismertté a sajtó. Konfliktusai azonban  úgy vélem  nem személyes ügyek voltak, hanem az Ön által képviselt érték- és normarend ütközött a társadalmi gyakorlattal. Miben tudná megfogalmazni saját érték- és normarendjének sarokpontjait?

-Megpróbáltam a tízparancsolat törvényei szerint élni az életemet, s ugyanúgy, mint minden esendő, naponta elkövetve apróbb-nagyobb bűnöket és hibákat. Környezetemet igyekeztem rávenni arra, hogy a nagyobb bűnöket ne kövessük el. Ilyenek a hazugság, a tolvajlás, a hamis tanúságtétel. Mi, orvosok, a Jóistentől igen nagy feladatot kaptunk: segíteni a Jóistennek teremtményei meggyógyításában. Ha kellő bölcsességgel, tudással és szent alázattal bírunk, akkor kiderítjük, miben áll a hiba, s ha már nem lehet szokványos, egyszerű eszközökkel kiküszöbölni  jó tanáccsal, egészséges életmóddal, némi gyógyszerrel , akkor jön a sebész, aki egyszerre nagyot, nagyon veszélyeset tesz a beteggel, de mindenkor nagyot tud segíteni, ha a természet irányában, Istennek tetsző módon avatkozik be és javítja a szervezetet. A Jóisten azt várja a betegtől, hogy meg akarjon gyógyulni, az orvostól pedig, hogy akarjon gyógyítani. Konfliktusaim részben abból adódtak, hogy a sajtóban nem azt közölték, ami a fő hír lett volna.

1992-ben még nem volt ildomos beszélni a korrupcióról. 1992-93-ban, előző munkahelyemen, a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen olyan korrupciós láncolat lehetőségét vetettem föl, amely megrémítette az akkori hivatalos szerveket, s inkább meghátráltak, s végül engem áldoztak föl.

Nem kívántam az igazság bajnoka lenni, elsősorban nem a korrupciót szándékoztam feltárni, hanem többször előfordult, hogy a rám bízott klinikán akadozott a betegellátás pénz hiányában. A sajtó ezt is ferdítéssel adta tovább. Nem arról volt szó, hogy több pénzt követeltem, hanem hogy azt a pénz, amelyet a magyar nép, az egészségügyi kormányzat, a társadalombiztosítás, az egyetem ennek a klinikának szánt gyógyításra, azt kapjuk meg, s ne költsék másra. Amikor elkezdtem kutakodni, belebotlottam abba, ami azóta is tönkreteszi az életünket: Péter-fillérekért eladjuk a lehetőségeinket, s mivel rám a Jóisten bizonyos betegcsoport gyógyítási lehetőségét bízta, szakmai, emberi és erkölcsi kötelességem volt érdekükben küzdeni.

Ekkor kerültem konfliktusba környezetemmel, az egyetem rektorával, Forgács Iván doktorral és Kenderesi Erzsébet gazdasági főigazgatóval. A korrupció furcsa módon viselkedik. Akik részt vesznek benne vagy eltűrik  nem állítom, hogy Forgách rektor úr és Kenderesi asszony korrupt volt, nem tudtam bizonyítani , azok vétenek valami ellen. Két minisztériumi vizsgálat folyt annak idején, azért, mert a rektor úr végül engem jelentett föl. A feljelentés következménye az lett, hogy amit ő állított, annak az ellenkezője igazolódott, s amit én állítottam, nevezetesen, hogy a klinikára fordítható összegeket nemhogy túl-vagy elköltöttük, hanem jelentős megtakarítás értünk el, ám ez az öszszeg eltűntek.

Forgách rektor úr végül lemondott , a gazdasági igazgatónőt belső vizsgálat alá is vetették. A minisztérium viszszaadta a vizsgálódást az új rektornak, Kenderesi asszony maradt gazdasági igazgató  fényesen igazolódott, amit állítottam, ezért el kellett, hogy hagyjam a klinikát. Nem formálisan, csak lényegében: nem engedték, hogy betegeket gyógyítsak, hogy operáljak. Az említett ügyet megpróbálták arra is felhasználni, hogy a szívsebészeket egymás ellen fordítsák. Az oszd meg és uralkodj el a legcsodálatosabb fegyver a mindenkori hatalom, a mindenkori uralom kezében, hiszen ma is megosztanak bennünket vallások, pártállások szerint, kisebb közösségeket pedig más érdekek mentén próbálnak megosztani, s el is érik céljukat, ha a megosztottság bekövetkezik. Ez ennek a történetnek a másik, szomorú vonulata.

Személyes tragédiám pedig a következő volt: minden szívsebész úgy dolgozik, hogy a betegek megkeresik az intézetet, s általában úgynevezett programozott műtétet hajtunk végre. Ötvenkét-ötvenhárom beteg várakozott arra, hogy megoperáljam őket. Amikor úgy ítéltem meg, hogy a gonosz szándék megtestesülése abban nyilvánul meg, hogy nem operálhatok, leültem a betegeimmel, s igyekeztem rávenni valamennyiüket, hogy átirányíthassam őket más intézetbe. Nagy részüket sikerült meggyőznöm, de tizenkét beteget nem tudtam magamról lebeszélni. Ezen betegek egy bizonyos időn belül meghaltak. S Ezt soha nem tudom megbocsájtani magamnak, mert nem állíthatom teljes bizonyossággal, hogy mindent megtettem annak érdekében: lebeszéljem őket arról, hogy én operáljam meg őket. Életem eme gyötrelmét igazán csak a Jóisten ismeri.

Ez volt az a pont, amikor olyan formán találtam vissza a Jóistenhez, amely szerint azóta is élem az életemet, ez pedig a kizárólagos szeretet. Szó nincs arról, hogy lemondtam volna az igazság védelméről, de lemondtam a háborúról. Nem vagyok hajlandó háborúzni, mert a háborúban csak vesztesek vannak. Békét kívánok teremteni környezetemben, az országban pedig megkísérlem ápolni az egységet. Ez a katarzis hozadéka, mert látom, hogy napjainkban a gonosz hogyan győzi le a jót azzal, hogy ellentéteket, konfliktusokat szít, barátot és testvért állit szembe egymással.

1993-ban a nagy nyilvánosság előtt fogadtam meg: még egyszer nem okozom betegek halálát. 1997. október 23-án Pongrácz Gergely kérésére a forradalom negyvenegyedik évfordulóján én mondtam az ünnepi beszédet a Corvin-közben. Nem egészen egy hónap múlva  ekkor már Zalaegerszegen dolgoztam  váratlanul bejelentették, hogy nincsen pénz további gyógyításra. Akkor nem derült ki, hogy milyen csúnya politikai játszma folyik a háttérben, mert kiálltam a Corvin-közi ötvenhatosok mellett. Ismét a betegek élete árán igyekeztek lehetetlenné tenni, amit a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen egyszer már sikeresen abszolváltak.

Egyetlen lehetőségem maradt: az, hogy sorsközösséget vállalok a betegekkel. A sorsközösség azt jelenti, hogy annyi esélyt adok magamnak, amennyi esélyt a betegek kapnak azzal, hogy nem operálom meg őket. Ha nem eszem, ahogyan terveztem, akkor a betegek átlagos élettartamát élhetem meg. Ez volt 1997 decemberében a demonstrációm, amely könnyen félreérthető és félremagyarázható volt.

Minden ember felelős erkölcsi magatartásáért, ennek fejlesztése élete során kötelessége is. Ugyanakkor az erkölcsi magatartás alapnormáit és értékeit magunkkal hozzuk. Ön honnan és milyen értékrendet örökölt?

-Tulajdonságaink egy részét valóban genetikusan örököljük, másik részét pedig tanuljuk: azoktól, akik között élünk. Szerencsés esetben a szülőktől, s így a genetika és a tanult tulajdonságok összekapcsolódnak. Genetikusan olyan paraszti, zsellér családból származom apai ágon, amelynek tagjai Pécstől tíz-tizenkét kilométerre élték évszázadok óta az életüket Aranyos községben. Anyai ágon zömmel szintén paraszti, kisnemesi ivadék keveredik bennem. Ezek az emberek megtanultak a természetben élni, annak törvényeit tisztelni. Konokság is jellemezte őket, a Jóistennel időnként civakodva, de tették a dolgukat.

1951-ben  amikor három esztendős voltam  kitelepítettek bennünket a faluból. Nagyapám korábban, a második világháború alatt a falu bírája volt, s a Rákosi-rendszerben börtönbüntetést kapott. Mint bíró nem követett el hibát, de kuláknak bélyegezték. Amikor lecsukták, még nem voltam eszmélő állapotban, csak hírből hallottam a nagypapáról. A falu végén játszottam, s az első emlékem a nagyapámról, amint a börtön után jönnek haza Pécs irányából a temető melletti dombon a férfiak, s a felnőttek azt mondták, a sor elején lépdelő férfira mutatva: a nagyapád.

Ő megismert engem, fölvett a kezébe, s akkor mondta, ami életem egyik vezérelve lett: édes gyermekem, az életben az ember a Jóistentől kap valamit: ez a tisztesség meg a becsület. Ezt csak eljátszani lehet. A többi megszerezhető: a vagyon, a birtok, a föld, a ház, s bármikor elvehető. Soha ne törekedj arra, hogy nagy vagyonod legyen, tanulj, s vigyázz a becsületre.

Magyarország erkölcsi újjáépítése mindenképpen elodázhatatlan. Véleménye szerint az a genetikus és kulturális erkölcsi örökség megvan-e még az országban, a nemzetben, amely az újjáépítés és újjáépülés reményét adhatja?

-Alvótüzekként, parázsló zsarátnokokként ott lapulnak, s csak egy kis szél kell, a hamuréteg eltávolítása, hogy meggyulladjanak ezek a tüzek. Azt tapasztalom, hogy a jelen Magyarországában az emberek óhajtják, vágyják az igazságot. Szeretnének viszszatérni a tízparancsolathoz, de ebben segíteni kell nekik. Ez nem jelenti azt, hogy imádságos nemzet leszünk, de a bibliai igazságokat és hiteles embereket kell a többiek elé állítani. Visszatekintve az elmúlt negyven évre, a helyes magatartás: a bűnöket mindig le kell leplezni, a bűnösöket meg kell nevezni  a büntetés azonban legyen a Jóisten dolga. Hiba, ha valaki úgy gondolja, hogy a bűnösök megnevezését meg lehet kerülni. A megbocsájtást meg kell hogy előzze a bűnbánat. A bűnbánat pedig csak az elkövetőtől származhat.

Ha valaki nem vállalja, milyen bűnt követett el, annak a fejére kell olvasni. Meg kell adni a lehetőséget, hogy megszabaduljon a bűnétől. Ha a törvények szerint börtönbe zárják, vigyünk neki bablevest, ha pedig a törvények szerint nem ítélik el, elég a a Jóisten által rámért szenvedés. A szeretet törvénye szellemében akkor is meg kell bocsájtanunk, ha a gyilkos valamely hozzátartozónkat ölte is meg. El kell jutnunk idáig ahhoz, hogy ettől a borzalmas tehertől megszabadulhassunk. A rossz ugyanis abban kéjeleg, hogy a múlt nyomasztó súlyát most is hordozzuk.

Említette, hogy az embereknek segítségre van szükségük a jó, az igazságos, az erkölcsös élet utáni vágyuk fölélesztéséhez. Ebben a segítségben a minden korban nagy szerep jut a szellemi elitnek, az értelmiségnek. A mai magyar elit, az értelmiség milyen mintát él a többség elé?

-Az értelmiség köreiben még mindig a fortélyos félelem igazgat. A jelenleg hatalmon lévő sajtó  amely nem egyezik a mostani kormányzó hatalommal  azt próbálja elhitetni az emberekkel, hogy nincs menekülés. Ami volt, az lesz, ha megfeszülünk, ha megpróbálunk erkölcsösök lenni, akkor is. az Akik benne vannak ebben a rendszerben: a tanár, az orvos, a köztisztviselő, akikkel próbálják elhitetni, hogy megint lesz váltás  azoknak azt sugallják: jó lesz félnetek a mostani négy évben, mert aki nem úgy teszi a dolgát, ahogyan ők kívánják, azt bizony később súlyosan megbüntetik. Erről szólt az 1994-98-as időszak, s látványos kisöprésekre került sor bizonyos területeken, az említett ideológiát alátámasztandó. Ma nem folyik ilyen kisöprés, mégis azt mondják, mintha folyna, s ugyanazt a célt szolgálja: minden négy évben igazodjunk a hatalomhoz.

Nem a politikához kell igazodni, hanem Krisztus törvényeihez és a tízparancsolathoz. Akkor nem tévedhetünk nagyot, mint ahogyan sokan eltévelyedtek az elmúlt időszakban. Az értelmiség azért van nehéz helyzetben, mert egyik pillanatról a másikra elveszítheti pozícióját. Csakhogy a pozíció eszköz bizonyos cél elérése érdekében. Ha ez az eszköz nem az én célomat szolgálja, nem törődöm a pozícióval. Nem az a feladatunk, hogy 2002-re gondoljunk, hanem a mára és a holnapra, s ha a mostani kormányzó hatalom valamit rosszul csinál, hívjuk fel figyelmét a tévedésre. Az értelmiségi elit szent kötelessége, hogy meggyőződése szerint harcoljon az igazságért, szólaljon meg kritikus helyzetekben, amikor nem úgy mennek a dolgok, ahogyan a krisztusi törvények vagy a tízparancsolat diktálja.

Van-e ehhez ereje az értelmiségnek?

-A keresztény ember hitével és szerény tapasztalatom alapján mondom: igen. Ez dönti el az ország sorsát: hitem szerint történnek-e a dolgok vagy azok hite szerint, akik nem hisznek semmiben, csak a nihilben, s akik annak örülnek, ha rosszul mennek a dolgok. Az az ember, aki a rossznak örül, beteg, tehát gyógyítani kell. Nem kirekeszteni kell, hanem gyógyítani. Nagy baj, ha kirekesztjük, mert akkor onnét küzd. Számos példát ismerek, amikor szívbetegség okán valaki mindenkitől eltávolodott, önzővé vált, de amikor meggyógyult, visszatalált családjához, a társadalomhoz. A társadalmi értelemben vett lelkibetegek nehezen gyógyíthatók, mert nehezebben fedhetők föl. Lássuk meg, kik a hamis próféták: kik hazudnak, kik vallottak mást korábban, annak megfelelően, honnan fújt a szél.

Valamely ország egészségi állapota összefüggést mutat a gazdasági, társadalmi, politikai helyzettel. Amikor Önök hat-nyolc órás, igen bonyolult, rendkívüli fölkészültséget és erőfeszítést igénylő erőfeszítéssel emberi életeket mentenek meg, azon közben az ország lakossága évente negyvenezerrel csökken, az abortuszok száma közismerten magas, az öngyilkosságot tekintve is első között vagyunk a világon, s úgynevezett új népbetegségekről is beszélnek.

Éppen a szívbetegségek tartoznak a vezető halálokok közé. Magyar betegségnek hívják a szív- és koszorúér betegségeket. Ez a kérdés nem választható el az abortusztól, sem Trianontól, sem a határokon túl élő magyarjainktól, sem az elmúlt negyvenöt évtől, de a korábbi időszaktól sem. Az ország élete olyan mint egy szervezet, ahol minden egyes rész befolyásolja az egészet. Mint természettudós tudom, ha egy tűvel megbököm az ujjamat, ez az egész testemet befolyásolja. Ugyanilyen bajt okoz, ha tűvel böködik az ország érzékeny pontját. Illene már simogatni, becézgetni, jót mondani és legfőképpen jót tenni.

Ez lenne a terápia?

-Ez, nem pedig az, hogy a megbökött részt beinjekciózzák, hogy ne fájjon, s másutt böködik, majd azt is beinjekciózzák. Ami annak idején az országot a trianoni borzalomból felemelte, három szóban foglalható össze: hit, remény, szeretet. Ebben benne volt az elszakított országrészek viszszajutásának reménye hite, de soha nem helyezték a szeretet elé, tehát nem véráldozat árán kívánták a nemzetegyesítést, hanem a természetes igazságosság okán. Ma pedig higgyünk abban, hogy jó magyarjaink mindent elkövetnek a határokon túl, hogy magyarok maradjanak, de nélkülünk aligha lehet erre esélyük. A megmaradás segítésének nem az a módja, hogy visszafoglaljuk Erdélyt, hanem az, hogy ha idejön egy erdélyi RO rendszámú kocsival, ne mocskos román"-ozzák le, hanem fogadjuk be, adjunk neki egy darab kenyeret, s ugyanez vonatkozik bármely területen élő magyarra. Az elmúlt negyvenöt évben a határon kívüliek többet tettek a magyarságért, mint nagyon sok magyar idehaza.

Azt szokták mondani, a nehéz anyagi lét miatt nem szülnek a magyar asszonyok. Milyen anyagi létről beszélnek? Úgy nőttem föl, hogy bátyámtól örököltem a cipőmet és a ruhámat. Jobb volt akkor az anyagi lét a mostaninál? Nem igaz. Valamit belénk akarnak magyarázni. Ahhoz, hogy a gyerekek fölnőjenek, nem kell külön szoba, mindegyik szobába külön tévé  a gyermekneveléshez család kell. Ezen a ponton is szükséges megkezdeni a gyógyítást.

A gyógyító orvos esetében a természetes hit, amely nélkül senki nem élhet, s az Ön által többször hangoztatott természetfeletti hit milyen szerepet játszik a gyógyításban?

-Igen nagy energiákat fordítottam tudásom gyarapítására. Azt gondoltam, ha sokat tanulok és egyre többet tudok, akkor megoldom valamennyi előttem álló problémát. Ám minél többet tanultam és minél többet tudtam, annál inkább rájöttem: tudásom véges, s a Jóisten és a természet  kinek, hogyan tetszik  segítsége nélkül nincs eredményes gyógyítás. A természettudomány Isten törvényeinek engedelmeskedik, s annak szabályait nem lehet áthágni a gyógyítás során sem, mert abból csak tragédia következik be.

A beteg természetes hite hisz az orvosban, aki segíteni tud, s hit a gyógyulásban , illetve a természetfölötti hit megléte befolyásolja-e, s milyen módon a betegségek lefolyását?

-Igen sok ateistát operáltam. Műtét előtt hitetlen emberrel még nem találkoztam. Amikor életünk kritikus pontra jut, mert szívműtét előtt mindenki tudja, hogy megállítják a szívét, s nem tudjuk, újraindul-e, akkor kimondva vagy kimondatlanul megjelenik az istenhit. Én, akinek mindig tiszteletben kell tartania a beteg világnézetét, soha nem téritek. Nem mondom, hogy higgyen Istenben, de higgyen önmagában, a műtét sikerében, s ha másban is tud hinni, az még nagyobb erőt tud adni.

Ha nem tudom meggyőzni a beteget, hogy higgyen a gyógyulásában, elveszítem a legfontosabb partnert. Van olyan, a festékes anyajegyből kiinduló daganatféleség, amely mai tudásunk szerint gyógyíthatatlan. A világirodalomból mégis tizenhat gyógyult esetet sikerült öszszegyűjteni. Szövettanilag, műtéttel igazolt súlyos áttétes daganatuk volt a betegeknek, ennek ellenére  szövettanilag, a túléléssel igazolva  meggyógyultak. Keresték ennek okát, de egyedül az volt a közös valamennyiüknél: valamiért muszáj volt élniük. Az egyiket öt gyermeke várta, a másiknak ellátatlan édesapja volt, valamelyiküknek be kellett fejeznie fontos munkáját. Hittek abban, hogy meggyógyulnak. Ma már tudjuk, hogy hitünk az immunológia tárgykörében laboratóriumban mérhető: az immunfehérjék szintje megemelkedik, ha valaki hisz.

Betegeimnek elmondom, amikor négyszemközt vagy a család valamely tagjával hatszemközt leülünk beszélgetni, hogy az ő hite fél gyógyulás. De ott a krisztusi példa: Krisztus csodás gyógyításai során soha nem kézrátétellel vagy szemmel gyógyított, hanem mindig föltette a kérdést:  Mondd, hiszel-e?  Hiszek, Uram!  Akkor a te hited meggyógyított téged, mondá az Úr! (Elmer István)

---

Fogjunk össze!

"(...)Tizenhat éve energiáinkat emészti, lelkeinket nyomasztja a kettéosztottság, a megosztottság. A hosszú ideje fennálló megosztottság gazdasági, erkölcsi, politikai válságba sodorta Nemzetünket. Ezen az úton tovább nem mehetünk. (...)Tisztelettel kérem! Könyörgök! Fogjanak össze! Fogjunk össze, amíg nem késő, amíg emberáldozat és további nemzetrombolás nélkül ez megtehető!(...)"

Minden magyarokhoz fordulok: fő-, és közemberekhez, bármely párthoz, vallási felekezethez tartozó kétkezi-, vagy szellemi munkával kenyerét kereső jó szándékú Magyar Emberhez országhatáron innen és országhatáron túl. Könyörögve kérek mindenkit a közös gondolkodásra, közös munkálkodásra.

Tizenhat éve az idegen elnyomástól fel- és megszabadultunk. Tizenhat éve belső háborút folytatunk ketté-, időnként többfelé szakított Magyar Nemzetünkben.

A negyven évig regnáló nemzetromboló hatalom és az ellenzéki csoportok egyezséget kötöttek, mely tizenhat éve a parlamenti pártok kezébe adta a néphatalom gyakorlását az Országgyűlés keretei között.

A rendszerváltozás váratlanul következett be, és felkészületlenül ért bennünket.

A jó szándékot utólag nincs jogunk kétségbe vonni, de az elmúlt tizenhat év történései bebizonyították azt, hogy a jelenlegi összetételben és jelenlegi formában az Országgyűlés képtelen ellátni népképviseleti és néphatalmi feladatát.

A Magyar Parlamentben tizenhat éve a hasznos munka mellett iszapbirkózás folyik a bal és jobboldali pártok között, különböző kormányok regnálása alatt. Nemcsak a parlament szakadt két csoportra, hanem a magyar népet is két táborba kényszerítették, sokszor kettészakítva munkahelyi közösségeket, baráti és szellemi társaságokat, és ami a legszomorúbb, még családi közösségeket is szétromboltak. Tizenhat éve energiáinkat emészti, lelkeinket nyomasztja a kettéosztottság, a megosztottság. A hosszú ideje fennálló megosztottság gazdasági, erkölcsi, politikai válságba sodorta Nemzetünket. Ezen az úton tovább nem mehetünk. A megosztottságot fel kell számolnunk közösen, mind a tízmillió magyar állampolgár és mind a tizenötmillió magyar nemzettársunk segítségével és egyetértésével.

Le kell számolnunk a mások által és a magunkban keltett illúziókkal is.

Ezer éves történelmünk bizonyította, hogy a külhonból ígért önzetlen segítségek soha nem valósultak meg sem katonai, sem anyagi-gazdasági, sem erkölcsi vonatkozásban. Minden ember és minden nemzet hozzájuthat pénzhez, anyagi javakhoz: más népek-emberek leigázásával, kifosztásával, rablással, lopással kölcsönkéréssel, uzsorakamattal és ügyeskedéssel, de maradandó nemzeti értéket, közös és egyéni vagyont csak munkával lehet teremteni. Értékteremtő munkánkhoz elsőként rendezni kell közös dolgainkat. Rendet kell teremteni. Meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy ismét az örök erkölcsi törvények legyenek minden embernek, minden közéleti funkciót vállaló vezetőnek is a legfőbb törvénye.

A jelenlegi ideiglenes Alkotmány, amely a szovjet megszállás alatt született, idegen, elnyomó hatalom diktátumára, az 1949. évi XX. törvényre alapozott, a többszöri módosítás ellenére erre a feladatra alkalmatlan.

Nem alkalmas, mert nem az ezer éves történelmi hagyományainkra épül. Nem alkalmas, mert nem a szerves jogfejlődést követi, hanem diktátumra épül. És legfőképpen nem alkalmas azért, mert hiányos. Nem a jelenlegi alaptörvényben lefektetett törvényekkel van alapvetően baj, hanem azzal, ami nem került bele az alaptörvénybe. Tizenhat évvel ezelőtt még világosan látták ezt az Ellenzéki Kerekasztal résztvevői, ezért látták el preambulummal a jelenleg érvényes alaptörvényt:

"A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés - hazánk új Alkotmányának elfogadásáig - Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg:" Tizenhat éve a magyar parlamenti pártok, a magyar Országgyűlés nem munkálta ki és nem alkotta meg a Magyar Köztársaság Alkotmányát.

Tizenhat éve a magyar Országgyűlés nem teljesítette első és legfontosabb feladatát, pedig az önmaguk által szentesített jelenlegi alaptörvény szerint az Országgyűlés "A Magyar Köztársaság legfőbb államhatalmi és népképviseleti szerve (19.§ (1)), "mely e jogkörében megalkotja a Magyar Köztársaság Alkotmányát" (19. § (3/a).

Tizenhat éve a magyar Országgyűlés és az azt működtető politikai pártok folyamatosan alkotmányos jogsértést követnek el pontosan azért, mert nincs közös akarat, nincs legalább kétharmados egyetértés.

Ezért kérek minden felelősséggel gondolkodó, jó szándékú magyar állampolgárt, a Magyar Köztársaság Elnökét, minden politikai pártot, minden vallási felekezetet, minden etnikai csoporthoz tartozó közösséget, minden tudóst és minden művészt (Magyar Tudományos Akadémia, Művészeti Akadémiák) minden szakszervezetet, minden civil érdekképviseletet, és minden néven nem nevezett kisebb-nagyobb nemzeti közösséget, hogy figyelembe véve és tiszteletben tartva a jelenleg érvényben lévő alaptörvényt és annak 2.§ (2) bekezdésben foglaltakat:

"A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja", munkálja ki, teremtse meg az új, a végleges Alkotmányt!

Tisztelettel kérem! Könyörgök! Fogjanak össze! Fogjunk össze, amíg nem késő, amíg emberáldozat és további nemzetrombolás nélkül ez megtehető!

"Hatalmi fölény, erőszak, önkény alkotmányt nem teremthet, mert az alkotmány csak az erkölcsnek és igazságnak engedelmeskedő hatalmat ismeri el. Alkotmány nélkül a magyarságnak az Európa közepét jelentő Kárpát-medencében nincs jövője. Nélküle nincs társadalmi igazság, nincs szolidaritás és boldogulás, nincs szabadság, nincs otthonosság és nincs egyenrangú európai részvétel."

Dr. Papp Lajos magyar állampolgár 2006.november

---

Büntetõ feljelentés dr. Papp Lajos szívsebész professzor rendõri bántalmazása miatt

2007. február 05.

 

HOCK GYULA ÜGYVÉDI IRODA

1052 BUDAPEST, RÉGIPOSTA U. 5.

TEL: (06 1) 266-3944

FAX: (06 1) 266-2190

MOBIL: 06 (20) 9322-050

E-mail: gyula@hock.org.huAz email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

 

 

Budapesti Nyomozó ÜgyészségBudapestBelgrád rkp. 5.

Pf. 9.

1 2 5 1

2007. január 24.Boldogasszony hava.

 

Feljelentés

 

Igen Tisztelt Nyomozó Ügyészség!

 

"Ha rosszul szólottam, bizonyítsd be a rosszat. Ha pedig jól, miért ütsz engem?"

(Jn 18, 23)

Alulírott dr. Hock Gyula budapesti ügyvéd, Papp Lajos egyetemi tanár, klinikaigazgató (1056 Budapest, Váci u. 42. V. em. 2/b., értesítési cím: Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szívgyógyászati Klinika 7602 Pécs, Pf. 99.) sértett megbízásából és jogi képviseletében eljárva ezennel feljelentést teszek rendõrruhába öltözött ismeretlen személyek által elkövetett bûncselekmények alapos gyanúja miatt az alábbiakban részletesen kifejtett tényállás alapján.

 

Eseményleírás a 2006. október 23-án Budapesten történtekrõl

 

Az itt közölt eseményleírás a beadványban késõbbiekben megnevezett szemtanúk, résztvevõk személyes vallomása alapján készült az általuk tapasztaltakról. Az elbeszélõk 2006. október 27-én este egymást kiegészítve mondták el a történteket, azért, hogy a mozaikokból, az általuk külön-külön átélt helyzetekbõl az egész nap története legalább részben kikerekedjék.

 

Az eseményleírást készítõ személyek neve a szövegben monogrammal került megjelölésre, de teljes nevük és elérhetõségeik a tényleírást követõen megtalálhatók.

 

Hétfõn (2006. október 23.) reggel 9 óra után egy kisebb társaság (P. L. és J.I.) a Nádor utcán próbálta megközelíteni a Kossuth teret, az állami rendezvény helyszínét. A TV székház közepe táján meg kellett állniuk, mert az elõttük járókat már megállította a rendõr kordon.

 

A rendõrök az egész utca szélességében három sorban álltak, számukat 50 körülire becsülik. Ruhájukon sem rangjelzést, sem egyéb megkülönböztetõ jelzést nem láttak, kb. minden második rendõr sí-maszkot viselt. Az emberek P.L. kérésére hátrálni kezdtek, feltartották a kezüket. Csitították a hangoskodókat, majd összefogództak, élõláncot alkottak és szemben álltak a rendõrökkel.

 

Ekkor egy dobos fiatalember állt a rendõrök és az emberek közé, nem szólt semmit, csak dobolt. A dobos semmilyen rendõri intézkedésre okot nem adott. A rendõrök ennek ellenére elfogták a dobost, összeverték, leterítették, rugdosták

 

P.L. sértett hátat fordított a rendõröknek, és azt kérte az emberektõl, hogy senki se nyúljon a rendõrökhöz, mert az büntetendõ. Ekkor egy rendõr hátulról a pajzsával ütlegelni kezdte P.L-t.

 

A sértett az õt ért jogtalan rendõri támadást nem viszonozta, hanem megfordult, és már az emberek között mondani kezdte a Miatyánkot, amit a sértettel együtt mondott végig a tömeg. Ez már a Nádor utca, Arany János utca keresztezõdésében történt, ahonnan kisebb csoportokban elvonultak az emberek. Az elbeszélõk egy része Roosevelt téren át, mások közvetlenül a Bazilikához mentek.

 

11 óra tájékán a Szent István téren körülbelül 4-5000 ember volt. Itt P.L. ismét közös imára kérte a tömeget, elmondták a Miatyánkot, majd azt javasolta, hogy vonuljanak a Corvin közhöz, ahol egy engedélyezett demonstráció van, tehát a jelenlétükkel semmiféle törvénytelenséget nem fognak elkövetni. Az indulóban lévõ társaság találkozott a templomból kijövõ poznani lengyelekkel. Õket is hívták, de azok arra hivatkozva, hogy 14 órára, a hivatalos rendezvényre van meghívásuk, nem mentek velük. A többség elindult a Bajcsy Zsilinszky út felé. Az egyre gyarapodó tömeg rendõri kísérettel és biztosítással a Deák téren, Károly körúton, a Rákóczi úton és a József körúton át eljutott a Corvin közig.

 

Dél tájban érkeztek a Corvin közhöz, de oda már nem juthattak be, mert azt már betöltötte a tömeg. Ezért a József körúton tartózkodtak az ünnepség végéig, kb. 15 óráig. Itt azt tapasztalták, hogy jóval a hivatalos ünnepség elõtt, 13 óra felé T.A. felment a még üres színpadra és felszólította a jelenlévõket arra, hogy menjenek át a Kossuth térre. Erre Herman István szólt az emberekhez: emlékeztette õket arra, hogy 56 emléke fontosabb, mint a "balhé". Az ünnepség ezután békésen lezajlott. Utána azonban ismét sokan javasolták, hogy menjenek a Kossuth térre, de a nagy többség egyben maradt és P.L. tanácsára a hivatalos rendezvény színhelyére indultak. Rendõri kísérettel, a József körúton, a Baross utcán, a Kálvin téren át eljutottak az Astoriáig.

 

Még 4 óra elõtt megérkeztek a Kossuth L. utcán álló színpad elé, ahonnan többen tovább mentek a Deák tér felé. P.L. ekkortól elvált a társaságtól. J.I., N.I., P.F., M.A. a továbbhaladók között volt. Õk mondták el a késõbb történteket. J.I. elmondása szerint a tömeg zavartalanul eljutott a Bazilka utáni kis utcáig, ahol egy kis rácsos kordon volt 8-10 rendõrrel, akik - miután az emberek fellökték a rácsot - el is mentek onnan. Kicsit tovább menve a Nagymezõ utcánál erõs rendõri kordonnal találkoztak. Innen azonnal, felszólítás nélkül lõni kezdték õket, könnygázzal, vízsugárral, színezõ folyadékkal. Ez az esemény valamivel 16 óra után történhetett.

 

N.I. elmondása szerint az Arany János utcai metrónál - Patrubány Miklós és Molnár Tamás - arról tájékoztatták, hogy szerettek volna a Kossuth térre jutni, de nem lehetett, mert elvágták õket az arrafelé esõ tömegtõl, és az Astoria felé sem lehetett már visszamenni. A környezõ utcákon azonban mégis visszajutottak a Deák térre, ahol N.I. azt tapasztalta, hogy a történelmi emlékkép díszleteként használt teherautót a srácok kitolták a sínekre, hogy a SZABADSÁG betûket is elhozták a helyükrõl és a Károly körút közepén felállították, majd elkezdtek barikádot építeni. Itt került sor a tank elindítására is. Voltak akik felmásztak rá és így kísérték. Menet közben folyamatosan felszólítottak mindenkit arra, hogy ne álljanak elé, mert baleset lehet. A tank eljutott a sínekig, itt rövid ideig állt. Valószínûleg ekkor cserélhettek a vezetõk, mert míg az elsõ vezetõn terepszínû ruhát láttak, mert késõbb, amikor kiemelték a vezetõt a rendõrök, akkor már nemzeti színû ruházatot láttak rajta. A tank újra elindult - egy hang arról szólt, hogy a vízágyúnak kellene menni - és az Erzsébet tér irányába haladt mindaddig amíg el nem fogyott az ütemanyaga. Szemben velük három sorban álltak a rendõrök. Itt a körút végén álló rendõrsorfal elõtt a tank megállt, csövével feléjük, illetve a Bajcsy Zs. út felé nézett. Ekkor támadták meg a rendõrök, kiemelték belõle a vezetõt. Ez kb. 16.30-kor lehetett. Ezekrõl az eseményekrõl és a késõbbiekrõl Sz. Á. amerikai magyar újságíró készített felvételeket.

 

Mindeközben a Károly körútról a Deák tér felé tartó embereket könnygázzal és gumilövedékekkel fogadta a rendõrség. A tömeg hátrált, megpróbált kijutni a Károly körútról, de a környezõ utcákon (Király u., Dohány u.) mindenütt rendõrök álltak, csak a Gerlóczy utca felé lehetett elmenni. Az elsõ lövések - itt, vagy a Nagymezõ u. tájékán - 16 óra után pár perccel lehettek, mert a FIDESZ gyûlésen lévõk között voltak olyanok, akik 16.15-kor telefonértesítést kaptak arról, hogy a rendõri lövöldözést bemondta a rádió (F.E.) A Károly körút Astoria felé esõ részén találkoztak néhányan Pokorni Zoltánnal, aki a gyûlés felõl jöhetett. Mikor - valamivel 17 óra elõtt - tájékoztatták a történtekrõl (P.F.) túlzásnak ítélte az elmondottakat és próbálta nyugtatni az embereket. Az elbeszélõk többen is említést tettek arról, hogy ekkortól folyamatosan tájékoztatták a gyûlésen résztvevõket, szervezõket a fejleményekrõl azzal a céllal, hogy mondják be, értesítsék az embereket.(F.E.) A hírvivõket többen provokátornak tekintették és nem hallgattak rájuk. A gyûlésen lévõk arról is említést tettek, hogy kézzel írt cédulákat adogattak egymásnak az emberek, amin a lövöldözésrõl írtak, de olyannal is találkoztak, amelyek a Kossuth térre hívták õket. (B.I., M.A.)

 

18 óra körül, amikor vége lett az Astoriánál a FIDESZ rendezvénynek, a mûsorközlõ azt ajánlotta az embereknek, hogy a Kálvin tér, vagy a Blaha L. tér felé távozzanak "mert arra jobban lehet közlekedni". Erre emlékeznek a jelenlévõk. Az emberek többsége így is tett, mégis nagyon sokan voltak, akik kíváncsiságból és együttérzésbõl a Károly körút felé indultak el. Ekkor azonban az idõközben kiürített Károly körútra már nem engedte be õket a rendõrség, hanem könnygázzal és vízágyúval fogadta az embereket. Sikoltozva, pánikszerûen fordultak vissza, vagy a Gerlóczy utcába mentek. Itt összeszorultak az emberek, közéjük könnygáz gránátokat lõttek, de üvegcserepek is hullottak rájuk az ablakokból. (M.A.) Innen kijutni csak a belsõ kis utcák felé lehetett. Ebben az idõben történt az az eset is, amikor a Zsinagóga elõtt álló mentõautó közelében könnygáz gránát robbant és veszélybe került a sérültek ápolása. (B.I.) Az oszlatás az Astoriánál, majd a Múzeum körút felé is folytatódott. Ezt a korábban az Astoria Szállóval átellenes oldalon, a villamosmegállónál lévõ televíziós dobogóról is rögzíthették, közvetíthették a stábok. A vízágyú õket is eltalálhatta, de a színpad melletti állványokat fel is döntötték.

 

A késõbbi, esti órákról szóló információk szerint (N.I.) a Szállóval szembeni Burger King-be is bemenekültek néhányan. Itt akkor már nyugodtan üldögéltek az emberek, de a berontó - puskával érkezõ - rendõrök mindenkit kikergettek, kirugdostak, kidobáltak. Közben a személyzet kérdéseire durva szavakkal válaszoltak: "Fogd be a pofád, te büdös kurva!" - és hasonlókkal. Késõ este 23 óra 22 perckor történt (N.I.), hogy az Erzsébet körút 16. számú ház elõl egy összevert amerikai állampolgárt szállított el egy mentõautó. Rendszáma: MA 0029. (Tanúsíthatja még: B. A. házmester). Egy másik esetben - ekkor Tõkés László is jelen volt - egy olyan sebesült fiút szállítottak el, akinek néhány ujja hiányozott.

 

A Kossuth Lajos utcán lévõ tömeget lassan, órákon keresztül az Erzsébet híd felé tolta a rendõrség. Két oszlatás között Ria-ria Hungaria kiálltással állt a helyén a fõleg fiatalokból álló tömeg. (F.E.) A hídon egy néhány száz fõs csoport maradt, akik építési anyagokból barikádot emeltek a híd feljárata elõtt. Ezeket a fejleményeket a televíziós társaságok élõ, egyenes adásban közvetítették, az Árpád Hír Tv pedig végig rögzítette a Magyarok Világszövetségének erkélyérõl. Ennek a csoportnak feloszlatására éjjel 2 óra után került sor.

 

A leírás (P.L.)

(J.I.)

(N.I.)- (F.E.)

(P.F.)

(M.A.)

(B.I.)

(Cs. A.)

K. B.

 

elmondása alapján készült, akik a fentieknek az általuk ismert részletét hivatalos tanúkként is készek elmondani.

 

(az ügyészségnek benyújtott feljelentésben teljes nevek szerepelnek, ehelyütt mellõzzük - H.Gy.)

 

További tanúskodást vállalnak, illetve videó dokumentációt adhatnak N.I szerint:

K. G.

Sz. Á.

 

Az ügyben érintett személyek idézhetõ címe a következõ:

 

(az ügyészségnek benyújtott feljelentésben szerepel, ehelyütt mellõzzük - H.Gy.)

 

 

Tisztelt Nyomozó Ügyészség!

 

A közölt tényleírás részletes jogi minõsítésétõl ehelyütt azért tekintek el, mert a Nemzeti Jogvédõ Alapítvány által 2006. december 5-én készített, és a 2006. október 23-i rendõrterrorral kapcsolatban született büntetõ feljelentés igen részletes áttekintést ad az egyes rendõri törvénysértések leírásáról, annak jogi minõsítésérõl.

 

A büntetõ feljelentést az Alapítvány Önökhöz benyújtotta, arról Önöknek hivatalos tudomása van. Ezenfelül a feljelentés szövege a legszélesebb nyilvánosság számára is közvetlenül elérhetõ az Alapítvány honlapján:

 

http://www.nemzetijogvedo.hu/sajtotaj/NJAfeljelentes2006okt23.doc

 

Kérem, hogy a Nemzeti Jogvédõ Alapítvány feljelentésében szereplõ jogi állásfoglalást jelen eljárás részeként is felhasználni szíveskedjenek.

 

A rendõrök által elkövetett cselekmények aljas indoka, illetõleg kiemelt társadalomra veszélyessége körében szükségesnek tartom kiemelni a következõket.

 

A rendõri intézkedések túlnyomó többségére úgy került sor, hogy arra a sértettek semmilyen okot nem adtak, jogellenes magatartást nem tanúsítottak. Mivel az ilyen intézkedések nem egyedi, elszigetelt túlkapások voltak, hanem tömegesen és szervezetten fordultak elõ, alaposan feltehetõ, hogy a rendõri törvénysértéseket abból az aljas célból követték el, hogy az embereket megfélemlítsék, a gyülekezési és szólásszabadság gyakorlásától elvegyék a kedvüket.

 

Amint arra Sólyom László köztársasági elnök úr és korábban az Alkotmánybíróság is rámutatott, hogy a gyülekezési és szólásszabadság olyan alkotmányos alapjog, amely más alapjogokkal történõ ütközés esetén is elsõbbséget élvez. Az ilyen súlyú alapjog hivatalos személyként (vagy annak látszó személyként) történõ tömeges és durva megsértése, amely ráadásul utóbb közvetlen következmények nélkül marad, megkérdõjelezi Magyarország demokratikus berendezkedését.

 

* * *

 

A "mindenkitõl lehet tanulni" bölcs elvétõl vezettetve, ha Jézustól vett idézettel kezdtem, egy Kádár Jánosnak tulajdonított mondással zárom:

 

"Minden legyen az, ami a neve. A krumplileves az legyen krumplileves".

 

A rendõr a rend õre legyen. Az ügyész pedig a törvényesség õre. Tekintet nélkül arra, hogy melyik oldalon kik állnak. Csak a dolgot õt magát nézze. Személyválogatás nélkül.

 

Ebben a reményben maradok

 

Tisztelettel

 

 

 

Dr. Hock Gyula

ügyvéd