S Z E R E T E T B E N   T E S T V É R E M



Stoffán György: Elfeledett tisztesség, avagy Prof. dr. Papp Lajos igazsága


Igen vannak olyan emberi tulajdonságok, amelyek régen, a magyar embernél a legtermészetesebbek voltak, ám az immár hatvanhárom éve tartó kommunista terror és a primitívség térnyerése, a Krisztus-követés, az erkölcs törvényes sárba tiprása kiölt minden effélét. Voltak, akik a hazáért életüket adták gondolkodás és megalkuvás nélkül. Voltak, akik emigrációba vonultak önként, amit abban az időben önkéntes száműzetésnek neveztek. És vannak, akik arról mondanak le, ami a legkedvesebb a számukra, mert nem tehetik úgy, ahogyan azt tenni szeretnék, ahogyan azt tenni kötelező – lenne.

Nos, Papp professzor a lelkiismeret élő példaképe, akit azért divat ma támadni jobbról(!), mert olyan emberi tartásról és szellemi, erkölcsi erőről tett tanúságot, amely az őt   támadó alkoholista, félművelt vagy egészen primitív – netán a baloldalról irányított – jobboldaliakban még nyomokban sem fedezhető fel, ezért nem is értik miről beszél és főleg miért – Papp Lajos professzor. Támadják, mert emberi tud lenni, mert hitről és szeretetről beszél, mert világosan kimondja, hogy aki a mai érába, rezsimben hisz, az elpusztul. Kimondja, és ez azoknak a legborzasztóbb, akiket bizony zsarolhatnak a megbízóik, s akiknek eleget kell tenniük – olykor akaratuk ellen is – a parancsnak, amely parancs a félrevezetés és a megosztás parancsa.

Kinek az érdeke, hogy Papp Lajost befeketítse?  Nos, van néhány kategória ebben a szánalmas és hazaáruló aljadék-körben.

Akiket nem is említek, azok a fentiek. A beépült és fizetett vagy zsarolható megosztók, akik ott vannak a tüntetők között, akik igyekeznek félrevezetni a jó szándékú, de szellemi erővel alig vagy nem rendelkező, Hazájukért aggódó magyar embereket. A másik kategória a nagyhangú, állandóan félrészeg szónok, aki saját hányadékában fetreng olykor a tüntetéseken, s ha nem segítenék, akár haza sem találna. Ő azt képzeli, hogy az ital mámorában hatalmasat tehet és tesz a Hazáért. És ő meri rendre utasítani „cikkében” a professzort, ő, aki még lábtörlőnek is alkalmatlan Papp Lajos bejárati ajtajánál.

De nem is folytatom. Hiszen ma aligha van olyan szervezet, pártocska, magánszemély, aki nem a mai felfordulásból kíván politikai, anyagi, kétes erkölcsi előnyhöz jutni, aki a politikai szamárlétra aljáról vonít felfelé, semmi mással nem törődve, mint a lehető, várható esetleges előnyökkel. És ők nemzetinek, hazafinak nevezik magukat. Pedig messze nem azok! Bedőltek a divatnak: - mindent a Fidesz ellen, Orbánt épp úgy szidni, mint a kommunista-liberális szennyedékek, és ha kell épp úgy és olyan stílusban ócsárolni a ma egyetlen kivezető utat, mint Lendvai Ildikó…

Nem, magam sem vagyok elégedett a Fidesz politikai programjával, hiszen ez a párt is sokat hibázik, mellébeszél, és ott van a Mikola-ügy is, de… ha valaki fel akar menni a létrán, annak fokonként kell megmásznia az említett eszközt. Ma a magyarországi magyarság egyetlen létrája politikailag a Fidesz. Hiába a hazudozás a Jobbik 10%-áról, hiszen az összes parlamenti párt együtt is 1%-on van. Hiába a nagyhangú szónokok ígéret-tömege egy-egy rendezvényen, tüntetésen és hiába a vádaskodás ostoba érvek alapján… Nincs más lehetőség, csak a Fidesz győzelme és a számonkérés egy Fidesz által megnyert választás után. Félelmetes persze ez mindazok számára, akik ma maffia-módszerekkel, moszkvai mentalitás szerint akarnak újságírókat tönkre tenni, akik az uniós pénzeket csak a saját pereputtyuknak juttatják, s akik a parasztokat nemes egyszerűséggel „büdös parasztoknak” nevezik. Félelmetes a Fideszes jövő azoknak, akik ma nyilvánosan, ügyészi – hivatalból kötelező – feljelentés nélkül  a magyarok lincselésére buzdítja a cigányokat, akik a holocausttal, a fasizmus feléledésével revolvereznek minden nem közéjük tartozót, s fasisztának bélyegzik, aki magyarnak mondja, vallja magát. Félelmetes jövő egy Fidesz győzelem egy olyan kormány tagjainak, amely kormány titkos információkat juttat el a honvédelmi minisztériumból a börtönbe, a pénzügyminiszter barátjának, aki korábban a Lipótmező utolsó bújtatott, jogerősen elitélt vendége volt. És ezernyi bűn elkövetése okán retteg a felelősségre vonástól mindaz, aki lepaktált a mai kormánnyal, aki bűntársul szegődött egy ország, egy nemzet elsorvasztásához, aki nemzeti jelképeket akar lebontani csupán magyargyűlöletből, s aki intézkedéseivel arra kárhoztat magyar családokat, hogy anyagi helyzetük miatt gyermekeik meggyilkolása után önmagukkal végezzenek. Félelmetes a jövő azoknak, akik embereket pusztítanak el az egészségügyi reform elnevezésű genocídium által… hiszen a munkanélkülinek nem jár az orvosi ellátás, ha nem lopja meg magának a rávalót… Irgalmas Isten! Milyen országgá fajult Mária országa?

Ilyen bűnök mellett hogyne intézkednének bármilyen módszerrel is, bárki ellen,csak hogy ne kelljen nekik a bírói pulpitus elé állniok. De nem ezeknek a mai bíróknak a pulpitusa elé, hanem azoknak a pulpitusa elé, akik átmennek majd egy szűrőn… akiket nem lehetett megvenni, megfizetni, utasítani…

Lehet azt mondani rám, hogy lám, megint a Fideszt védi… Ám aki ezt mondja, az ostobán és alapjaiban nem érti a mai politikai helyzetet. A mai politikai helyzet egyetlen utat ad a nemzet megmentéséhez, és ez pedig a Fidesz hatalomra jutása. Nincs más választás, nincs más felhozatal a politikai palettán. Ezért igyekszik a mai kormány pénzt, paripát és fegyvert sem sajnálva megosztani mindent és mindenkit. Hiszen a Kossuth téren is ahányan vannak, annyi felé akarják megváltani a világot, s nincs egyetlen épkézláb gondolat sem, amely az egység megteremtésére hívna föl. Pedig az egység a legfontosabb, s ezt tudják a „jobboldali” kommunisták is. Ezért alakulhatott ki a mára egyre drámaibbá váló helyzet. Nem vagyok elégedett a Fidesszel, de elégedetlenségből nem lehet építeni! Nem lehet számon kérni a Fidesztől azt, amire nincs lehetősége… és nem lehet előre megmondani, hogy mit tesz majd, ha hatalomra jut a kommunisták és beteges liberálisok rettegett Ivánja, Orbán Viktor. Kire és mire számít a rengeteg nemzeti elkötelezettségű, de egymás torkát élvezettel átharapó magyar? Hovatovább nagyobb kárt okoznak a nagyhangú nemzetmegváltók, mint maga a kormány. Hiszen ők a gátja a nemzeti összefogásnak, az egységnek, az egyetlen esélyes párt győzelmének.

Mert mi is a célja a mai kormánynak? Minél nagyobb káoszt teremteni, hogy spiclikkel teli zavarosban kihalászhassák a 2010-es győzelmet. Elvenni a szavazatokat hamis statisztikákkal a Fidesztől, hogy apró, jelentéktelen pártocskák kapjanak fél-fél százalékot, s így a bűnökben összetartó liberális és vörös gazemberek kormányozhassák saját luxus yachtjukat – az ország helyett - még négy esztendeig, vagy annál tovább.

A fő cél pedig a polgárháború kirobbantása, amely célt a Mazsihisztól az MSZP felső vezetéséig minden szervezet támogat, sőt elősegít. Gárda, cigányok, zsidózás, Turulbontás és annak megvédése mind-mind alapja lehet és lesz a polgárháborúnak, miközben egyetlen egy magyar ember meri és merte kimondani, cselekedetével is igazolva a valóságot, az igazat! Ő Professzor doktor Papp Lajos szívsebész, aki felmutatott egy olyan erkölcsi értékrendet, amelyről már mindenki elfeledkezett, s amelyet utoljára a meggyilkolt dr. Gróf széki Teleki Pál mutatott fel a nemzetnek – igaz, ő is hiába, hiszen máig nem tanultunk belőle egy jottányit sem, csakúgy, mint Arad tragikus hajnalából sem.

Ám az most mindegy, hogy Papp Lajost értjük, értik-e.  A lényeg, hogy van egy Papp Lajos ebben az országban, aki olyan "Pétere, azaz kősziklája" a nemzetnek, mint az a Péter, akire Jézus az Egyházat alapította. Ő az, akire föl lehet – és kellene is – nézni, aki hitében, magyarságában és erkölcsi normáit illetően egytől-egyig minden magyar követendő példaképe. Aki nem önigazoló nagyképűséggel, hazudozva futamodik meg érzékeny kérdések elől, hanem szembe tud nézni, őszintén és alázatosan, s akinek szava és közelsége sugározza a jót, a szeretetet.

Nos, őt igyekeznek ma a jobboldalról – balos pénzen, balos zsarolással, Veres és gyurcsányi  érdekek és "érték"rend szerint – mocskolni, rágalmazni és elszigetelni. Ám akik ezt teszik azok a nemzet legaljasabb ellenségei. Ha pedig magyarként teszik mindezt, úgy ők a legfélelmetesebbek a nemzet számára, akárcsak a zsidók számára az antiszemita zsidó.

Békét teremteni csak szeretettel és hittel lehet. Ha azonban ez hiányzik – és úgy tűnik, hogy a jobboldalon igen nagy hiány van belőle -, akkor ez az ország megszűnt (maradék) Magyarország lenni. Csupán egy földrajzi képződmény marad erkölcsök és hit nélkül. Papp Lajos tehát nem csak saját erkölcsi nagyságát igazolta és hozta nyilvánosságra, de segít eligazodni a mai jobboldali pártok és szervezetek között is. Hiszen aki ma Papp professzort bírálja tettéért, leveléért és megnyilvánulásaiért az előttem és bízom benne, hogy még milliók előtt kizárta magát az igazán békét és szabad, független, hitben és erkölcsökben, valamint szeretetben gazdag Magyarországot akarók és azért küzdők sorából. Kezdünk tisztán látni, s ha mást – egyelőre – nem is ért el a Professzor, legalább azt, hogy a kuszaság egyre átláthatóbb lesz… s az összetartozás szükségességének érzése is sokkal mélyebbé válik – bennünk, azaz azokban, akik értik, értjük korunk - alázatosságában is legnagyobb - magyarját...

A magam részéről ezt őszintén köszönöm Professzor Úr!

Hírek

  • Szeretetben Testvérem!
    2010-02-10 09:35:12

    Így tanítottál tisztességes üdvözlésre és én most csak tanítom mindazokat, aki szeretettel gondolnak a Veled való találkozásokra. Szeretnék idővel minden fontos pillanatodról számot adni, ez most a kezdet, és tudom, a szerénységed miatt tiltakoznál... jó, hogy nem teheted. Barátságunk és bizonyságunk egy, mert tudjuk, hogy EGY AZ ISTEN és tudjuk, hogy megpróbáltatások idején a kézfogás, az ölelés mennyit segíthet. A mielőbbi személyes találkozásban bízva: Péter és Kriszta, a most már Pongrátzok a Pusztáról....

  • Honlap dr.Papp Lajos életéről, szeretettel...
    2010-02-09 12:00:07

    A válságból, a "nagy kísérletből" példaképek, követhető fényes alakok, szellemi hatalmasságok vezethetik ki az embereket. Ezek a példaképek valódi tartalommal töltik meg azt, ami kiüresedett, újra fényessé teszik azt, ami elhalványult. Személyükön keresztül újra valóságot, értelmet, tartalmat, erőt kapnak a kompromittált tulajdonságok: a becsület, a hűség és a többiek. Ilyen példakép Dr. Papp Lajos orvos.

    (Makovecz Imre építész, szabadságharcos)

Asztali nézet